Vers, próza / Eldalolatlan ének

Jánosházy György
Eldalolatlan ének

[Látó, 2006. április]


Hortensia! Nevedet hordozom
agyam rejtett mélyén fél századéve,
a képed, ahogy a villamoson
nekem dőltél, kezed kezembe téve,

ahogy az idegen utcák porában
bolyongtunk, mint az összeesküvők,
és lelkünket valami furcsa áram
borzolta, édes, perzselő erők.
Sorshatárunk: az irigy óceán
partján kószálok szüntelen veled:
én ifjú ember, te kamaszleány,

érdes markomban selymes kis kezed,
és szívünkben eldalolatlan ének
foszlányait suttogják bús szirének.


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Jánosházy György




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.