Vers, próza / Fényben

Káli István
Fényben

Egy idő óta minden reggel felébredek.
Akkor csak úgy széthúzom a függönyöket,
Csak úgy kitárom az ablakot. Ennyi, nem több.
Nem hunyorgok a hirtelen világosságra,
És nem sokkol, hogy odakint tavasz van.
Az sem baj, ha a szemközti almafán
Egy magányos gerle tollászkodik,
És az sem, ha az orgonabokrunkon
Éppen most bomlik virággá egy rügy.
Csak hadd áradjon az ibolyamezők illata,
Engem nem bánt, hogy olyan egyformán lilák.
És az aranyeső sárgájára sem vagyok irigy.
Nem zavar, hogy minden vacak kis méh
Talál már magának hasznos elfoglaltságot.
S ha napsütés van, még a szellőt is elviselem.
És nem törődöm azzal, hogy a tegnapi becsvágyam
Mára öncélúvá lehet és felemészt.
Mert már tudom, ha meghalok is, fény leszek:
Olyan igazi, csodaszép fény a te szemedben.


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Káli István


A szerzőtől még

   Maszk
   Feltámadás
   Tanácstalanul
   Helyzet-ábécé
   Ötvennyolc (Versek)


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.