Vers, próza / Festék csupán

Markó Béla
Festék csupán[2016. július]



Henri Matisse: Ülő női akt,
1908, olaj, vászon, 81 x 52,5 cm,
Ermitázs, Szentpétervár


Mögötte semmi sincs, csak durva vászon,
és pontosan középen egy sötét
háromszög rejti el nedves ölét,
vagyis dehogy, néhány ecsetvonáson

vibrál a fény, a többi képzelet
csupán, hatalmas sárgásbarna foltok
s nyers vonalak, de láthatóan boldog
attól, hogy tőlünk kaphat életet,

és éppen olyan izgató talán,
hogy üldögél a festő asztalán,
mint egy hús-vér alak, pedig akármi

s akárki, mindegy, hiszen mindig ott
van úgyis rajta kívül a titok,
mit nem lehet a képen megtalálni.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Markó Béla


A szerzőtől még

   Pügmalion melankóliája
   Kevés
   Árulás
   Nincsen különbség


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.