Vers, próza / Hideg ösvény

Tomaji Attila
Hideg ösvény

[2022. április]



 
Valami miatt gyakran visszatérsz,
ülsz ágyam szélén, állsz az ablakban,
mint kiáltást a partról, visz a szél,
jössz, s mintha csalódnál száz alakban,
 
lüktetsz nem múló nagy sebedben,
(elkapargatom a friss varratot,
hajszálaid még mindig zsebemben),
szél s lassú folyó csiszolja arcod.
 
Élőbb vagy nálam, mélyre rejtett mag
meleg földben. Volna mért féltened.
Halad magas tetőnk felett a nap,
lonc s vadfű nőtte be az éveket,
 
nem múló lüktetésbe dobbant át
világod, erdő, völgy, a fák, a part
s kertedben az elvirult primulák.
Látod, amihez nyúltál, itt maradt.
 
Csak a levelek hulltak le újra.
Csak a fatörzsek kérge hasadt meg.
Csak a folyó fagyott, partját zúzza.
Csak a szív vékony burka szakadt meg.
 
Hogy megtaláljalak, űrt és időt
mind bejárom, anyám, szárnyas alak,
rémülten nézel, mint én egy kidőlt
fát a horhosban, fekve is magasat.
 
Kitépi magát az őszből a táj,
lenyűgöző, mohó a pusztulás,
látom minden pontos pillanatát,
s a hideg ösvényt is, az átjutást!



 


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Tomaji Attila


A szerzőtől még

   SMS
   Keserűfű


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.