Vers, próza / Játsszunk háborút!

Szilveszter Andrea
Játsszunk háborút!

[2022. április]



 
A világháború nem harmadik osztályos tananyag. Viszont a tanító néni úgy gondolta, itt az ideje meghívni az osztályba Márton bácsit. Ugyanis úgy hírlett, hogy már-már felütötte nála a fejét az időskori demencia. Ő volt az utolsó ember a faluban, aki megélte mindkét világháborút, mi több, a másodikban a fronton is harcolt. Így hát elhívta, hogy meséljen nekünk, harmadikosoknak arról, hogy hogyan is zajlott, és élte meg egy falunkbeli e két jeles eseményt.
Kezdetben csupán annyit jelentett ez számunkra, hogy elmarad a sokunk által kevésbé kedvelt matek. Kezünket hátra téve, némán, kissé zavarban fogadtuk a botjával hangosan csoszogó öregurat. Kiült az osztállyal szemben előkészített támlás székre, és mesélt, mesélt, mintha csak tegnap történt volna.
Nem értettem mindent, sőt. Mégis elindított bennem valamit. Elindult a belső mozi, s többé nem tudtam szabadulni tőle. Rettegni kezdtem, hogy kitör a háború. Hetek, hónapok teltek el így. Minden zajra összerezzentem, rohantam az ablakhoz, mert azt hittem, jönnek a tankok.
A kertünk végében volt egy tornácos parasztház. A nagyszüleim laktak ott, amíg éltek. A ház alatt volt egy verem. A pityókát tartották ott az öregek. Azelőtt beleborzongtam a gondolatba, hogy lemenjek oda, a sötét lyukba. Most úgy gondoltam, ez lesz a menedékünk, ha itt lesz a háború. Elkezdtem mindenfélét lehordani, amiről azt gondoltam, hogy hasznunkra lehet a nehéz időkben. Tartós élelmiszert, tüzelőanyagot, meleg takarót. Egyszer meg is verődtem. Mert a nagy szobánk zöld díványáról eltűnt a meleg kasmírterítő. Csak hebegtem-habogtam, amikor anyu számonkért. Nem tudtam észszerű magyarázatot adni. Fel nem fedhettem a titkomat.
Éjjelente, amikor szobámba a zárt ajtó mögül is beszűrődött apám alkoholtól fékezhetetlen ordítása, azt képzeltem, hogy nem az ő, hanem katonák hangja ez. A nagy fekete plüssbálna uszonyait fontam derekam köré. Lehunytam a szemem, szorítva, s arról álmodoztam, hogy éppen apám ölel át szorosan. Ott, a sötét veremben. Kint dúl a háború, de ölelésében én biztonságban vagyok.
Egy napon lebontották a parasztházat. S vele lebomlottak az én háborús szorongásaim is. Persze, a háborúk története mint tantárgy, azért a gyengém maradt. Tankot csak múzeumban láttam, görcsbe is rándult a gyomrom. De felcseperedtem. Apa lettem magam is.
A fiam most hatéves. Rajong mindenért, ami zajos. A játék puskákért, katonásdiért, a harci fegyverekért. A munkából hazaérve újabb és újabb játékötletekkel áll elő. Ma így fogadott:
– Apa, játsszunk háborút!
Letérdeltem mellé. Átöleltem, amilyen szorosan csak tudtam. Meglepő­dött kissé, tétovázott egy pillanatig, aztán dacosan eltolt magától.
– Apa, te nem is tudod, mi az a háború.
 
 
 


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Szilveszter Andrea


A szerzőtől még

   Minden kezdet...
   Kapufa


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.