Vers, próza / Kései találkozás

Zalán Tibor
Kései találkozás[Látó, 2016. november]



Lepattintom magamról ezt a nőt
határozod el végre Sötétedés
óta issza a pálinkámat meg a
fröccseimet olykor közönséges
olykor meg gügyög akár a copfos
szűzlányok mise előtt Pedig benne van
már a korban persze még nem annyira
Megvan harmincas is nappali fényben
De sehogy sem tudod kitalálni a lepattintás
módját Addig semmiképpen nem megy míg
minden második mondatát ugyanazzal
a kérdéssel kezdi: Emlékszel? Mintha
lettek volna közös emlékeitek lehetett
volna közös történetetek A nevekre ő sem
emlékszik pedig nem lehetett olyan régen
a harmincból legfeljebb tizenöt a hasznos év
amikor az emlékképek megképződhetnek
Emlékszem válaszolgatsz szórakozottan a
kérdésekre a krakélerek nyugalmával aki kiszagolta
hogy a kérdésre soha nem várja meg a választ
Sőt egyáltalán nem vár választ És veszettül nem
emlékszel az égvilágon semmire Az az érzésed
ha lehetett volna közös múltatok akkor se
lennének közös történeteitek Így emlékeid
nem mozdulnak el egy nagyon múlt idejű
origótól Azt sem tudod honnan maradt rád a nő
Még a nevét sem jegyezted meg Talán valami
társasággal kezdődött az egész aztán elszivárgott
mellőletek mindenki Volt már jobb is kacsint rád
a pincérnő amikor kihozza a következő kört Te
is megvoltál sziszeged vissza neki Na látod
mondtam hogy volt már jobb Vajon hányadik
emlékszel-nél tart a nő töprengsz Dobnom kell
egy sárgát próbálod lazára venni a menekülés
első stációját Hát menj és dobjál egy sárgát
Elindulsz kifelé Pár lépést teszel amikor megszólal
Emlékszel amikor először megcsókoltál csupa
ragacs volt a kezed a verejtéktől és szégyellted ezt
még sírtál is én meg letörölgettem a könnyeidet
valami nálam hagyott férfizsebkendővel
A mosdóban kigombolkozol és döbbenten veszed
észre hogy csupa ragacs a kezed Megszédülsz
megkapaszkodsz a nyitott ablak szárnyába és
sokáig csak mély levegő után kapkodsz Lassan
tántorogsz vissza az asztalhoz lehuppansz mellé
kérdőn néz rád nem kíváncsian sokkal inkább
fáradtan várakozón Emlékszel bukik ki belőled a
kérdés nem nézve rá nem nézve senkire a nő előre-
ejti a fejét egy pillanatra azután hangos zokogásban tör ki








Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Zalán Tibor


A szerzőtől még

   A semmi helyén
   Itt meg


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.