Szemle / Ki jön a sodrásból? Román lapok, január/február

Geréb Zita
Ki jön a sodrásból? Román lapok, január/február

[Látó, 2006. április]



„Romániában az emberek betegek." Cristi Puiu, a Moartea domnului Lăzărescu (Lăzărescu úr halála, a 2005-ös év legjobb tíz filmjének egyik lehetséges díjazottja – Dilema veche, február 10–16, 2006.) című film rendezője nyilván sokkal jobban ismeri a helyzetet, és nem a Henri Laborit Eloge de la fuite [A futás dicsérete] című könyvének elolvasása után született meg benne a felismerés, hogy a román kultúra egy patriarchális, a diktatúra nyomait még mindig magán viselő kultúra (Suplimentul de cultură, január 10–24, 2006.). Egy ilyen társadalomnak a kulturális termékeit habzsolók körében végzett szociológiai felmérés eredményei alapján Sorin Antohi a román kultúrát egyenesen szimbolikus fikcióként emlegeti, amely túl összetett, hogy körülírható és elemezhető legyen. Tulajdonképpen nem kultúrával, hanem interaktív, egyenlőtlen, heterogén és sarkított román kultúrákkal van dolgunk, így Romániában minden olyan kulturális színtér, ami Eliade–Cioran–Noica és Vijelie–Minune–Guta között van, feltérképezhető (22, január 17–23, 2006.).


A pezsgő román kulturális sajtó „kultúrákat" formáló erőlködéseiből nemcsak az derül ki, hogy valamennyi fiatal publicista és szerző, Radu Pavel Gheo szerint, mennyire „limbotens" (értsd: nyelvileg impotens, Suplimentul de cultură, február, 2006.), hanem az is, hogy az olyan fiatal, lázadó, nonkonformista szerzők, mint Alex Tocilescu (Eu et al., Polirom), Alain Gavriluţiu (Nu toată iarba e la fel [Nem minden fű egyforma], Humanitas) vagy akár Anca Maria Mosora (Arhanghelii nu mor [Az arkangyalok nem halnak meg], Humanitas) mind olyan fiatal debütálók, akiket közismert kiadók tettek közzé, és akik sokkal többre vágynak, mint bekerülni a román irodalomtörténetbe vagy elnyerni a Román Írószövetség díját (Suplimentul de cultură, január 21–27, 2006.). Ahogy azt az Observator cultural egyik januári számában Gabriel Liiceanu egy interjúban nyilatkozta, nem minden évben születik egy Cărtărescu, a kiadónak sem az a célja, hogy új tehetségeket fedezzen fel. A 2005-ös év végén három fiatal szerző prózáját adta ki egyszerre, ami a Polirom múlt évi kiadványait tekintve alig gyarapította az irodalmi piacot. Mégsem teljesen elhanyagolható alkotásokról van szó, Anca Maria Mosora Arhanghelii nu mor című kötete bármennyire is magán viseli a fiatal, még kísérletező író keze nyomát, egy olyan világot idéz, amely könnyen mesterkéltnek tűnhetne, ha nem lenne ismerős Mateiu Caragiale Craii din Curtea Veche [Aranyifjak alkonya], Alexandru Vona Ferestrele zidite [Befalazott ablakok] vagy akár Eliade prózájából. Ha nagyon akarjuk, Cărtărescunak az Orbitorulban [Vakvilág] megrajzolt elhagyatott, kísérteties Bukarestjéből is találunk valamit. De nemcsak ennyit. A könyv különben ellentmondásos viták sorozatát váltotta ki, a 22 és az Observator cultural januári számaiban lehet belőlük válogatni.


Az utóbbi évtizedek Romániájáról, de főleg Bukarestről, a XX. század végi és a XXI. század eleji városi szubkultúrákról, a fizikai és erkölcsi nyomorról, bűnözésről, harácsolásról, lebújokról, prostitúcióról, a külváros egészségtelenségéről olvashatunk izgalmas írásokat Adrian Majuru Bucureştiul subteran. Cerşetorie, delicvenţă, vagabondaj [Az alvilági Bukarest. Koldulas, bűnözés, csavargás], valamint Ruxandra Cesereanu Made in Romania. Subculturi urbane la sfîrşit de secol XX şi început de secol XXI [Városi szubkultúrák a XX. század végéről és a XXI. század elejéről] című kötetekből (Observator cultural, február 2–8, 2006.). Gabriel Liiceanu sokkal optimistább mind a főváros, mind az ország helyzetét illetően. A fent említett Observator culturalban közzétett és visszhangokat kiváltó Addig élek, amíg van amivel kihozzanak a sodromból című interjújából kiderül, hogy egyelőre csak illúzió egy hitelesebb Románia-kép megformálása, abban viszont jobban hisz, hogy a még megírandó könyveivel sokat tehet a „betegek gyógyításáért". Az interjúkészítő agresszív, át nem gondolt kérdéseivel minduntalan megpróbálja őt kihozni a sodrából, de kevés sikerrel. Andrei Pleşu a Dilema veche februári számában az interjú margójára meg is jegyzi, hogy kérdezni tudni kell, a történet csattanója végül az lesz, hogy az intejú készítője tényleg kijön a sodrából, ahogy az Observator culturalban Andrei Pleşu és „perpatvar a sajtóval" című visszavágójából kiderül. Hasonló reakciókat váltott ki Alina Mungiu–Pippidi az Evangheliştii (Az evangélisták) című kötetével, ahogy az korábban a Nicoleta Esinescu Fuck You, eu.ro.pa! vagy még korábban az Eminescu-ügy a Dilema veche 256. számában 1998-ban. Ez utóbbinak még mindig érezhetőek az utórezgései, a Romania culturală és a Suplimentul de cultură januári számaiban még mindig erre a botrányra hivatkozva, de továbbra is egy hagyományos, idealizált Eminescu-képet formálva emlékeznek a „páratlan" román költőre. Nem így Răzvan Ţupă a Dilema veche szintén januári számában. Hardcore Eminescu. kiskorúaknak tilos című írásában a költő szabadosabb verseiből válogat a cikkíró. Eminescut persze nem csak a fentiek miatt érdemes olvasni. Egyre több nyelvre fordítják, a spanyoloknál igen népszerű volt az elmúlt évben (az év könyve), lásd Norman Manea Întoarcerea huliganului [A huligán visszatérése] című írását. Érdemes belenézni, ha még mindig akarunk valamit a kommunizmusról, a holokausztról és kivándorlásról (Dilema veche, január).


A dendi is legalább ennyire izgalmas, ennél valamivel játékosabb, ezt sem érdemes kihagyni: Adriana Babeţi, Dandysmul. O istorie [A dendizmus. Egy történet], Smaranda Vultur is meggyőz erről a 22 februári számában. Ha ez így még mindig kevés, Dan C. Mihăilescu Viaţa literară I kötetével sokkal többet ígér a román irodalmi életről. Ellentmondásos személyiség, egyszerre konzervatív és hiperliberális, sokszor hiteltelen. Éppen ezért hiteles.


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Geréb Zita


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.