Vers, próza / Néhány képtelen székely szólás képi hátteréről

Tánczos Vilmos
Néhány képtelen székely szólás képi hátteréről

EsszéLátó – 2010. május

A nyelv szavai igen gyakran belső képeket jelentenek, amelyeket mindenki nagyjából egyformán „lát”. Például a „fa” vagy a „zöld” szavak által jelölt látványt vi­szonylag könnyen el tudjuk képzelni, és azoknak a fejében, akik értik ezeket a ma­gyar szavakat, nagyjából hasonló mentális képek fognak keletkezni. És hogy a szó által felidézett kép még képszerűbb, még világosabb, még pontosabb, még árnyaltabb legyen, metaforákat is használhatunk. Például a bëgyëz (vki) székely nyelvi kifejezés,1 amelynek jelentése ’kelleti magát, páváskodik, magára vonja a figyelmet, huncutkodik’, egyszerre két képet idéz fel bennünk. A metafora forrástartományát jelenti a felemelt fejjel, kényeskedve, délcegen járó ÁLLAT (leginkább LÓ) képe (A), az általa megjelenített céltartomány pedig a hivalkodva, rátartian járó EMBER (leginkább LEÁNY) képe (B). Tehát A LEÁNY LÓ metaforában a díszes külső, hivalkodó, peckes járás, a mértéken felüli önbizalom mindkét kép közös eleme, azaz a metaforikus leképezés (A→B) alapja.
Eszerint azt is mondhatjuk, hogy a metaforák a képszerűvé tételt és ezáltal a megértést szolgálják. Ha például nem egészen világos, hogy milyen zöldről beszélünk, mondhatjuk azt is, hogy az illető dolog „méregzöld”, „smaragdzöld” vagy „fűzöld”.
Csakhogy bőven vannak olyan szavak is, amelyek egyáltalán nem képszerűek vagy képszerűségük nem nyilvánvaló. Ezek esetében még inkább szükség van a metaforával való képszerűsítésre. Ha egy szónak egyáltalán nincsen képi jelentése, vagy ha ez a képi jelentés nem elég határozott, éppen csak sejthető, illetve félre is érthető, a metafora kulcsszerephez juthat a megértésben. A teljesen elvont fogalmakat jelölő szavak jelentését lehetetlen valóban, szó szerint elképzelni, hacsak valamilyen metaforikus kifejezéssel nem tesszük láthatóvá, sőt ezáltal mindenki számára nagyjából egyformán érthetővé az illető jelentést. A „fa” vagy „zöld” szavak által jelölt látványt még viszonylag könnyen fel tudtuk idézni (ámbár itt is jó volna tudni, hogy milyen fára, milyen zöldre gondolunk), de már a „magány” szó látványa sokkal nehezebben elképzelhető, mert ez a szó önmagában nem idéz fel semmiféle képet bennünk. Illetve ha egy-egy elvont jelentésű szó mégis felidéz va­lamilyen képet kiben-kiben, ezek a képek bizonyára nem lesznek egyformák, ami félreértésekre ad alkalmat. Ilyenkor jól jön egy-egy pontosító, képesítő metafora. A „magányosság” fogalma például nem képszerű, de ha már azt halljuk, hogy „egyedül még sírni is szaporátlan”, vagy hogy valaki „maga néz a tálba”,2 akkor már óhatatlanul feldereng előttünk valamiféle kép. A „csodálkozik” szó hallatán még semmit sem látunk, de ha már azt halljuk, hogy valakinek „kikerekedett a szeme” és „tátva maradt a szája” a nagy csodálkozás miatt, akkor már sokkal látványszerűbb lesz előttünk a „csodálkozik” ige jelentése.
Előfordul tehát, hogy a metafora egyik vagy másik oldalának nincsen, illetőleg „satnya” a vizuális jellege, mert azon az oldalon egy elvont fogalmi jelentés került előtérbe. Ilyenkor a metafora másik oldala hivatott megvilágítani, valóban képsze­rűvé tenni ezt az elvont jelentést. Például a ’mindenkiben van hiba’ jelentésű fa bog nékül, s embër hiba nékül nincsen proverbium esetében az A forrástartomány képi jellege nyilvánvaló (bog van a fában), a metafora másik, B céltartománybeli oldala viszont már jóval nehezebben vizualizálható (hiba van az emberben). AZ EMBER FA metafora két részének azonosítási alapja (A→B) a ’hiba, rosszaság, kellemetlenség, oda nem illő dolog’ közös jelentés, ami az egyik oldalon egy konkrét dologra (bog), a másikon pedig egy elvont fogalomra (negatív jellemtulajdonság) utal.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy a metaforikus leképezések gyakran nyilvánvaló képek, látványok megfeleltetései (egyszerű képi metaforák), más esetekben pedig a metafora épp a láthatóvá tételt szolgálja. Felfogásunkban tehát a metafora nem analógián alapuló névátvitelt (ez volt az ún. „klasszikus” nyelvészeti álláspont), hanem analógián alapuló fogalomátvitelt, mindenekelőtt képátvitelt jelent (ez az újabb, ún. „kognitív” álláspont). Amikor a továbbiakban a székely proverbiumok metaforáiról, illetve a metaforikus viszonyokról beszélünk, akkor jobbára analóg képek megfeleltetésére gondolunk. A metafora lényege tehát, hogy mindkét – egymással analóg viszonyban álló – része szó szerint elképzelhető.


1. Egyszerű képi metaforák és ezek alapvető típusai

Az egyszerű képi metaforák kategorizációjakor célszerű abból – a Szilágyi N. Sándor által alkalmazott3 – alapállásból kiindulni, hogy a metafora a három alapvető észlelési tartományhoz tartozó nyelvi fogalmak (jelen értelmezésünkben: nyelvi képek) között teremt analógián alapuló kapcsolatot. A három észlelési tartomány a következő: 1. a nem viselkedő (értsd: élettelen) dolgok régiója, a reális világ; 2. a viselkedő (ember- és állatszerű) dolgok régiója; 3. az elvont fogalmak tartománya, amelyeknek a reálisan létező világban semmi nem felel meg (pl. béke, gyűlölet, lakosság stb.).
Az észlelési tartományok (régiók), illetve az ezen belüli „alrégiók” alapján el­különíthetők az egyszerű képi metaforák csoportjai.

1.1. Az antropomorfizmuson alapuló metaforák az 1. észlelési tartományra (nem viselkedő élettelen dolgok) viszik át a 2. észlelési tartományhoz (ember- és állatszerű dolgok) tartozó antropomorf dolgok neveit:
Úgy csinál ez az üdő, mind a kicsi gyermëk, amelyik belécsinált a nadrágba, s nem mer mozdulni. ’eső előtti mozdulatlan csend, súlyos, esővízzel terhelt felhőkkel’
Az üdő künn hál. ’hideg az éjszaka’

1.2. Az előző eset fordítottja az, amikor az élettelen világ is emberi tartalmat fejez ki. (Pontosabban: a nyelvben neki tulajdonítunk ilyen jelentéseket.)
Kihëgyëződik, mind a kutyaszar a hóból. ~ Kikopik, mind a kutyaszar a hó alól. ’kilátástalan, reménytelen helyzetbe kerül’
Bennhált víz (vki). ’kedvetlen, otthon ülő’

1.3. A zoomorfizmoson alapuló metaforák zoomorf kategóriákban fogalmaznak meg antropomorf jelenségeket:
Gyermëkkorába a lúd a szárnyával hëzzavert. ’gyengeelméjű vagy naiv felnőtt személy’
Fëllovászol (vkit vmire). ~ Fëllovászolja [fëllovássza] magát (vmire). ’felbiztat, fellelkesít vkit vmire’
Mindën türkös bika a maga fejire hányja a fődet. ’a verekedős, kötekedő természetű ember magának szerez bajt’
Döglött disznyónak nem këll pajta(ajtó). ’öreg ember nyitott slicce’
A férëg ës mëgunja ëgy likra járni. ’az egy nővel fenntartott nemi kapcsolat unalmas’

1.4. Antropomorf jellegűek azok a metaforikus kifejezések, amelyekben em­beri testrészek, mozgások, gesztusok stb. fejeznek ki elvont (erkölcsi) tartalmat, emberi magatartást:
Beléjár (vmibe). 1. ’intézkedik vmi érdekében’ 2. ’lekenyerez vkit vmi érdekében’
Aki bogár után mënyën, hamar szarba habarodik. ’aki nevetséges célokat akar megvalósítani, komolytalan vagy bolondos embereket követ, hamar bajba kerül’

1.5. Az ember által teremtett világhoz tartozó dolgok elvont társadalmi jelenségek, etikai imperatívuszok stb. metaforái lehetnek:
Lágy pásztor mellett gyapjat szarik a farkas. ’ha nem elég határozott, erélyes egy ügy megbízott felelőse, akkor a rábízott vagyonból mások garázdálkodnak’
Amétt a férëg a szalonnát mëgrágta [mëgkezdte], azétt a szalonnát még nem këll elvetni. ’a tisztátalan, esetleg már állapotos leánynak meg kell bocsátani’
Hágóra farkazót ne vígy! ’ha nehéz feladatot kell elvégezned, ne vigyél magaddal még olyasvalakit (pl. gyermeket), aki a feladat elvégzését a maga igényeivel nehezíti’
Jár [vált] az esze, mind a nadrág feneke. ’nem következetes gondolkodású ember, aki hol ezt gondol, hol azt’
Ha tángyérokra ki-ki kitënné a maga baját, s az embër választhatna, akkor előbbször mindënki a magáéhoz nyúlna. ’a szomszéd baja, nehézsége még nagyobb, mint a miénk’


1.6. A metaforikus kifejezések egy része kultúraspecifikusnak mondható abban az értelemben, hogy a metafora megértésének feltétele valamilyen kulturális háttértudás. Az adott kultúrán kívül álló személyek számára a metafora két oldalának azonosítása voltaképpen megoldhatatlan feladványt jelent, ugyanis ők nem rendelkeznek valamilyen fontos kulturális ismerettel, ami a megértéshez szükséges. Ilyen típusú metaforikus leképezések alapjai lehetnek például sajátos vallásos, mágikus képzetek, gazdasági tevékenységek, helyi jogszokások stb. Például a Krisztus az elszállt legényétt, s az ëgyeslovas embërétt nem szënvedëtt, met szënved az magáétt ëppe eleget proverbium esetében jelentés (’a feleség házához nősült fiatalembernek nehéz, sanyarú élete van’) feltárásának egyaránt feltétele a keresztény vallásosságban való jártasság (az embernek a megváltásért szenvednie kell, de a krisztusi keresztáldozat megváltotta az embereket), a helyi gazdasági viszonyok ismerete (a hegyes vidéken, a nehéz terepen egyesfogattal csak kínlódva lehet terűt szállítani, szántani stb.) és a helyi jogszokásokban, társadalmi viselkedési gyakorlatban való tájékozottság (a felesége házához kényszerűségből „elszállt” fiatal férfit a feleség házánál meg szokták alázni). A metaforában az EGYLOVAS EMBER (A forrástartomány) és az „ELSZÁLLT” LEGÉNY (B céltartomány B) között a ’kényszerűen önként elvállalt kínlódás’ jelenti a két kép megfeleltetésének (A→B) alapját.
Néhány további kultúrához kötött székely metaforikus kép:
Mászik fël a kërësztfára. ’képmutató, farizeusi módon áldozatot, szenvedést vállal’
Elront (vkit). ’elszeret vkit, tönkretesz egy szerelmi kapcsolatot’ „Elrontotta a szeretejit.”
Mëgkantéroz (vkit). ’elvarázsol, elbájol’
Ha a kapu tetejin bénëz, a tyúkok mind mëgdögölnek. ’rosszindulatú ember’


2. Képtelen képi metaforák

Az egyszerű képi metaforák típusait fentebb székely proverbiumokkal példáztuk, de hasonló logikájú metaforák bárhol felbukkanhatnak. Az alább következő képi szerkezetek azonban már sokkal sajátságosabbak, úgy tűnik, hogy nemcsak tartalmi elemeiket, hanem működési elvüket, logikájukat tekintve is inkább kultúraspecifikusak.

2.1. Hiperbolizált metaforikus összefüggés
Egyes állandó szókapcsolatok egy reális és egy irreális kép között teremtenek összefüggést:
Olyan fële van a tejnek, hogy ha a férëg4 kërësztülfut rajta, nem esik belé.
Olyan fële van a tejnek, hogy ha a macska rëjafekszik, nem tudja mëgkezdeni.

Olyan hideg vót az éjjel, hogy Szënt István a kardot elëngedte, s a kezit ësszedörzsölte. (szoborról van szó)
Amint látjuk, egy konkrét, hétköznapi, de nem egészen szokványos (!) helyzetből (vastag tejfel, nagy hideg) egy egészen képtelen kép teremtődik, amely az előbbi elemeiből építkezik oly módon, hogy a reális világ dolgai közötti lehetséges összefüggéseket (a tejfelnek van tartása, az ember össze szokta dörzsölni a ke­zét a hidegben) hiperbolizálja, irreálissá teszi (egér szalad, illetve macska fekszik a tejfelen, a szobor dörzsöli a kezét). Az irreális kép (A forrástartomány) tehát a hétköznapi helyzet (B céltartomány) szokatlan, valamely rendkívülinek mondható, de mégiscsak létező elemét hangsúlyozza ki mintegy karikatúraszerűen. A metafora alapját képező analógia tehát elvileg lehetséges volna (a folyékony tejen lévő tejfölnek van valamelyes szilárd tartása, az ember össze szokta dörzsölni a kezét a hidegben), de a képtelenség a hiperbolikus jellegben és az irrealitásban rejlik (túl nagy az állat a tejfölön, amely ráadásul nem is tartozik a tejfölhöz; a kezét dörzsölő ember egy vasszobor).
A tejföl-metafora két változata a KOGNITÍV KÉPI HÁTTÉR és a nyelvi megfogalmazás primátusát illetően elméleti vonatkozásban is figyelmet érdemel. Amint látjuk, ha egy elemet kicserélünk a képi szerkezetben (férëg → macska), a kép más részei is kicserélődnek (kërësztülfut → rëjafekszik; kërësztülfut → nem esik belé). Úgy tűnik tehát, hogy a konkrét képeket, illetve az ezeket megfogalmazó nyelvi változatokat mögöttes kognitív sémák hozzák létre, amelyek a változatokat „működtetik,” tehát a rendszer egésze mintegy platonikus szerkezetű.

2.2. Irrealitás a képzeletben – irrealitás a tárgyi világban
Az olyant mond, hogy a kalán mëgáll benne és az akkorát hazudik, hogy neki lehet támaszkodni proverbiumokat akkor használják, ha ’valaki egészen képtelen valótlanságot állít,’ azaz ’hajmeresztő módon hazudik’. A szólásokból nem derül ki, hogy miben is áll a hazugság maga. A nyelvi szerkezet célja, hogy a metaforák második, konkrét tárgyi voltában is abszurd része (A forrástartomány) rávilágítson a hazugság, nagyotmondás valótlan, képtelen jellegére (B céltartomány). Ez ugyancsak hiperbolizálás révén valósul meg, ugyanúgy, mint az előző alcsoport esetében. A megfeleltetés szokatlansága abban áll, hogy egy egészen elvont fogalmat egy valótlanságában is konkrét jellegű kép (kanál áll a hazugságban, ember támaszkodik neki a hazugságnak) illusztrál.
A moldvai csángó guzsalyasokban történő mesemondás alkalmával, ha a mesemondó valamilyen nagy hazugságot mondott, ezt a metaforát rituálisan is eljátszották: valamelyik legény a nagyotmondás hallatán felugrott, és tartani kezdte a hazugságtól mintegy ledőlni készülő kemencét: Úgy mesézik, hogy dől le a kemënce! Jaj, jaj, dől le a kemence! Ez a rituális játék5 újabb bizonyíték a mögöttes kognitív sémák primordiális jelentőségére, amelyekről előbb megállapítottuk, hogy nyelvi szerkezetek változatait hozzák létre. Most ezt a megállapítást kiegészíthetjük azzal, hogy a folklórban megfigyelhető egyes rituális megnyilvánulások ugyanezeknek a kognitív szerkezeteknek lehetnek más jellegű konkrét megnyilvánulásai. A rendszer előbb már említett platonikus jellegének megfelelően mind a konkrét nyelvi szerkezetek, mind a konkrét rítusok csupán másodlagos jelentőségű „akcidenciák” az őket létrehozó kognitív sémákhoz képest.
Az idézett nyelvi szerkezetek és az idézett rituális játék mögött álló közös kognitív séma az, hogy ’a hazugság megszilárdul és növekedni kezd’ (a kanál megáll benne; neki lehet támaszkodni; akkorára nő, hogy végül leomlik). A képek meghökkentő jellege abban áll, hogy a metafora két oldala teljességgel össze nem illő jelenségeket feleltet meg egymásnak, hiszen a hazugság, a nagyotmondás teljesen elvont valami, amit egy egészen konkrét dologgal (kanál, kemence stb.) nem is lehetne „illusztrálni”. Voltaképpen már maga az analógia, a két jelenség közötti kapcsolatteremtés is képtelenség volna, de az ’abszurd irrealitás’ közös jelentéselem mégis teljesen motiváltan kapcsolja össze a két tartományt. Sőt, úgy tűnik, mintha még mágikus összefüggés, kényszerítés is működne a metafora két része között: mivel egyetemes összefüggés van a kozmosz részei között, egy szóban elhangzott képtelen nagyotmondás törvényszerűen egy másik képtelenséget vált ki a reális tárgyi világban.

2.3. Kifejtett hiperbolizált összefüggés
Az előző metaforikus képi szerkezetek kifejtett változatának tekinthető az alábbi szürrealista képsorozat, amit a felnőttek olyankor mondank el, ha egy élénk képzelőerejű gyermek fantáziálni kezd, és valami dőreséget, képtelenséget mond:
Ha a világon, ami fa van, az mind ëgy fa vóna, hű, az mekkora nagy fa vóna! S ha a világon, ami fészü van, az mind ëgy fészü vóna, hű, az mekkora nagy fészü vóna! S ha a világon, ami embër van, az mind ëgy embër vóna, hű, az mekkora nagy embër vóna! S ha a világon, ami víz van, az mind ëgy víz vóna, hű, az mekkora nagy víz vóna! S akkor ha az a nagy embër, avval a nagy fészüvel azt a nagy fát abba a nagy vízbe belévágná, hű, az mekkorát csubbanna!
A képtelenségek sorozatából álló állandó nyelvi szerkezet jelentése: ’lehetetlen, gyermekded képzelődés, fantáziálás’. A képtelen képek szocializációs funkciója tehát a tréfás rendreutasítás, a gyerek ráébresztése arra, hogy valótlan, lehetetlen dolgot képzelt és beszélt. Intencionalitását tekintve a képtelen epikum tehát a meglódult fantáziát „földre szállító” metafora, ami a képhalmozás ellenére ugyancsak egyszerű proverbium értékű.
A képi logika azonos a 2.2. pontban bemutatott alapváltozattal: a metafora A forrástartománya (IRREALITÁS A TERMÉSZETI VILÁGBAN) a ’valóságtól való elrugaszkodás, meglódult fantázia, képtelenség’ jelentéselem kihangsúlyozása révén (A→B) megvilágítja a B céltartományt (IRREALITÁS A GYERMEKI KÉPZELETBEN). Az előző képtől csupán a metaforahasználat intenciója különbözik: itt nem a szándékos hazudozás „leleplezéséről”, hanem a gyermekded naiv fantáziálás rendreutasításáról, kedveskedő ironizálásáról van szó. A képi elemek látványos halmozása (A: a1, a2, ..., an → B: b1, b2, ..., bn) az alapváltozathoz képest nyilvánvaló szerkezeti különbség ugyan, de a kognitív kép egészét illetően csak felszíni jellegű.

2.4. A képtelenségek fokozása
Ugyancsak egyfajta változatnak tekinthetők azok a képi szerkezetek, amelyek esetében a képtelen elemek halmozása révén fokozás, a lehetetlenség elem szándékos kihangsúlyozása történik:
Ha a fogad fáj, a bugyborékot szëdd fël, a zsebëdbe vidd haza, a lerbe szárítsd mëg, a mozsárba törd mëg, tëdd a fogadra – s elmúlik! (lehetetlenség elvű mágia, tréfás népi orvoslás)
Malomkő úszik a vízën, rajta csóré embër zsebre dugott kézzel. (találós kérdés – megfejtése: ’lehetetlenség’)
„Na, István bácsi, mit szól ahhoz, hogy Lindbërg átrepülte az óceánt?” „Repdës – azt mondja –, repdës a bódogtalan! De jőne csak ide, s patkolatlan csitkóval friss jégën lopna ëgy szán fát, akkor tudnám, hogy ki az a Lindbërg. De amíg ezt meg nem csinálja, addig csak repdës. Hát repdëssën!” (újsághír kommentárja, világkép-értelmezés)6
A fokozást tartalmazó képtelen helyzetekről – akárcsak az előző esetekben – egyfelől feltételezzük, hogy valós helyzetekként is felfoghatók (a fogfájás ezzel a módszerrel gyógyítható, a malomkő úszik a vízen, a halmozottan nehéz körülmények ellenére el lehet lopni a fát), ugyanakkor nyilvánvaló a helyzetek nem valós jellege is, a szókapcsolatok végül is „bevallják”, maguk is állítják, hogy a képtelenség valóban képtelenség. Ez a nyilvánvaló paradoxon teszi feszültté és költőivé a szövegeket.
A TÁRGYI VILÁGBELI LEHETETLENSÉGEK SOROZATA (A elem) analóg viszonyba kerül az IRREÁLIS VILÁGBELI LEHETETLENSÉGEK SOROZATÁval (B elem: a fogfájást lehetetlen megszüntetni, az óceán átrepülése a fantázia világába tartozik). A metaforák tehát a képtelenségek fokozásával azt hivatottak „megvilágítani”, hogy két lehetetlenség egyformán lehetetlenség (A→B).
A képhasználat intenciója ebben az esetben nem tipizálható: a képtelenségek sorjázására sokféle helyzetben és sokféle intencióval kerülhet sor.

2.5. A metaforával elrejtett képtelenség
Az elrejtett képtelenség nyelvi metaforáival leginkább az április elsejei tréfák, a beavató szertartások, a különféle ugratások alkalmával találkozunk. Az új asszonyt a férj a szomszédba küldi, hogy kérje kölcsön a nagy bükkfanyílalót, ahol azt válaszolják neki, hogy az illető „eszköz” nincsen itthon, mert a múlt héten már kölcsönadták valakinek. Az idősebb mesterek ugyanígy szokták elküldeni az inast a raktárba a nagy kanyarfúróért, ahol a raktárostól azt a választ kapja, hogy a szerszámot már elvitték a másik műhelybe, oda kell érte mennie.
Ezeknek az egyszerű logikai viszonyoknak az a lényegük, hogy az ugratott személy a hallott nyelvi kifejezést (Ny) ’szerszám, eszköz’ jelentésűnek véli, hiszen a nyelvi szerkezetnek van egy vagy több olyan része, amely metaforikus képhasználatot sejtet (a bükkfanyílaló, kanyarfúró). A nyelvi kifejezés által állított és emiatt valóban létezőnek hitt metaforikus viszony (a bükkfanyílalóval a farakást lehet felnyílalni, a kanyarfúróval kanyar alakban lehet fúrni) azonban soha nem világosodik meg, hiszen a metafora másik oldala nem is létezik. A metaforikus leképezés meglétére (A→B) a „nyílal” és „kanyar” szavak által történik ugyan utalás, de a nyelvi szerkezetből felsejlő homályos jelentés soha nem válik érthető jelentéssé. Soha nem tudjuk meg, hogy miért kanyarfúró az ún. „kanyarfúró”, és azt sem, hogy hogyan lehet farakást nyílalni (értsd: felemelni) az ún. „bükkfanyílalóval.”

2.6. Lehetetlenségformulák
A folklórban jól ismertek azok a szövegek és mágikus eljárások, amelyek egy nem kívánatos esemény (pl. rontás, betegség, ördögi praktikák, természeti csapások stb.) bekövetkezését lehetetlen feltétel (pl. meggyökerező kő, visszafelé folyó víz, kizöldülő száraz bot, szemet kiszúró mákszem stb.) teljesítéséhez kötik. Ez az elv az alapja a proverbiumok lehetetlenségformuláinak is:
(Amikor az mëglesz,) akkor az én seggëm Bakó ódalába nyúlat lő. ’nem eshet meg vmi, képtelenség’
(Amíg az mëgtörténik,) addig még sok seggetlen varjú szarik! ’sohanapján’
Ha a képi logika működésének oldaláról nézzük ezeket a kifejezéseket, akkor megállapíthatjuk, hogy ezek a nyelvi szerkezetek egy meg nem történhető esemény lehetetlenségét egy másik meg nem történhető eseménnyel illusztrálják. A kettő közötti közös elem, a leképezés alapja (A→B) tehát maga a ’lehetetlenség, a be nem következhetőség’: egy irreális világbeli meg nem történhető irreális esemény (A elem: „seggetlen varjú szarik”, „az én seggëm nyúlat lő”) lesz az analógiája egy be nem következhető, hihetetlen eseménynek a valós világban (B).
A lehetetlenségformulák fenti logikájának megfelelően a természeti világból vett irreális képek (A forrástartomány) a valós világ szokatlan, váratlan történéseit, abszurd jelenségeit (B céltartomány) illusztrálhatják. A metaforák közös eleme (A→B) a képtelenség, az abszurditás:
(Ha ez megtörténik,) Nagyos vize [pataka] mëgfordul. (Példamondat: „Ha ezt itt most eltörjük, abból olyan veszekëdés lësz, hogy Nagyos vize mëgfordul.”
Olyan háború lësz, hogy az Akó kapunál a vér a csákót fëlvëszi.
Olyan háború lësz, hogy mëgférnek ëgy nagy fa alatt, akik mëgmaradnak.
Az ilyen típusú képek az eszkatológikus próféciákban gyakoriak. Egy képtelen helyzet (pl. nagy veszekedés, nagy háború) hatására felbomlik még a kozmosz rendje is. A folklórban olykor a logika megfordulásával is találkozunk: például az égen feltűnő több Nap a világ kozmikus pusztulását vetíti előre.7


3. Az elrejtett metaforikus jelentés

A székelyek körében gyakran találkozunk olyan meghökkentő nyelvi fordulatokkal, amelyek azért meghökkentők, mert a beszédpartner első hallásra szó szerint érti őket, és csak bizonyos idő elteltével jön rá arra, hogy voltaképpen metaforikus kifejezéssel van dolga, amelynek tényleges jelentése gyökeresen más.
Ezeknek a nyelvi kifejezéseknek is több típusát érdemes megkülönböztetni.

3.1. Negatív irányba félreirányított jelentés
Figyeljük meg az alábbi meghökkentő metaforikus kifejezéseket és ezek jelentéseit:
András Ëmre megint felakasztotta magát. ’a harangozó harangoz a templomban’
A káposztalé akkor jó, ha ëgy disznyó belé van dögölve. ’disznóhús van a káposztalélevesben’
Húsvétkor a románok odabé a Rëgátba döglött báránt ëttek s elbetegëdtek. (televíziós hír kommentálása, miszerint az ortodox húsvétkor Bukarestben a romlott bárányhús miatt tömeges megbetegedés történt)
Ez a festékës szőnyeg csak ilyen ëgyszerű falusi asszony keze szennye, mint amilyen én vagyok. ’vmilyen kézzel, fáradsággal végzett munka pozitív tárgyi eredménye’
– Mihály bácsi, maga van-ë má 80 éves? – Én má nem ës leszek! (ti. elmúlt már 80 éves)
Az idézett példák mindegyikében közös elem az, hogy a nyelvi szerkezetek szó szerinti értelemben, azaz nem metaforikusan értve őket, valamilyen erősen negatív jelentéstartalmat hordoznak (valaki felakasztotta magát, valakik megették a döglött állatot, nem érem meg a 80 évet stb.), amelytől első hallásra meg is hökkenünk, holott a nyelvi szerkezet metaforikus jelentése semleges vagy egyenesen pozitív értéktartalmú: ’harangoz a harangozó’, ’disznóhús van a káposztalélevesben’, ’a románok sültet ettek húsvétkor’, ’elmúltam már 80 éves’ stb.). Csakhogy ezek a jelentések nehezen tárulnak fel, a metaforikus kép szokatlan, mert viszonylag nehéz megtalálni a fennálló metaforikus viszonyt (A→B), azaz megteremteni az erősen negatív értéktelítettségű A forrástartomány (önakasztás, dögevés, piszkos munka, közeli halál várása stb.) és a B céltartomány (harangozás, ünnepi étkezés, szép népművészeti termék, elért magas életkor feletti büszkeség stb.) között fennálló képi-logikai kapcsolatot. Ez az analóg viszony, vagyis a metaforikus leképezés (A→B) alapja azonban kétségkívül létezik, tehát valóságos metaforikus szerkezetekkel állunk szemben. A tréfálkozó kedvű beszélőnek azonban az a szándéka, hogy a beszédpartner első hallásra ne gondoljon erre a létező viszonyra. A talány megfejtése a metafora két eleme közötti analógia felfedezése.

3.2. Pozitív irányba félreirányított jelentés
A képi logikát tekintve az előző altípus ellentétét jelentik azok az eufemisztikus nyelvi szerkezetek, amelyek először valamilyen pozitív jelentéstartalomra irányítják a figyelmet, és csupán a metafora megértése során tárul fel a valódi, erősen negatív jelentés:
Ëgyágú hintát kötött. ’felakasztotta magát’
Nagyhúzó. ’kurva’
Aki rëggel vizet iszik, jó vejnek való. ’részeges legény’ (anekdotikus történetként is él)
Ezek a nyelvi metaforák csak látszólag eufemisztikusak, hiszen a megértési folyamat során az elsőként felfogott pozitív jelentés negatívba fordul. Ezt a befogadói „csalódást” a beszélő természetesen előre eltervezi, ugyanis az ő szándéka nem a valódi megszépítés, hanem az ironizálás. Ha egy közösségben esetleg valaki tényleg elhiszi az elsődleges eufemisztikus jelentést, az illető biztosan nevetség, ugratás tárgya lesz.

3.3. A negatív jelentés egyik, lényeges részének letagadása
Tényleges – bár vicces értelmű – megszépítő szándék (eufemizálás) figyelhető meg a következő nyelvi formák használatakor:
Ennek csak az ëgyik vége rövidebb. (ha nem elég hosszú egy tárgy, és emiatt alkalmatlan a felhasználásra)
Mostantól kezdve má gyógyul! (ha valaki az ujjára üt, elvágja az ujját stb.)
Ez még jó lesz ... -nek/-nak! (megsemmisült dolog részének felhasználásakor)
Amint látjuk, a fenti nyelvi szerkezetek egy egyértelműen negatív helyzetet úgy fogalmaznak meg, hogy a helyzet valamely igen fontos negatív részeleméről nem vesznek tudomást (a tárgy másik vége is rövidebb, emiatt teljesen használhatatlan!) vagy valamely mégis meglévő pozitív részelemét túlhangsúlyozva (a sebesülés után a gyógyulás valóban elkezdődik, a megsemmisült értékes tárgy valamely része még valóban felhasználható lehet) ezzel a résszel definiáljuk az egész helyzetet. Miközben a pozitív részlet kiemelődik, az igazán fontos lényegi jelentéselem (a tárgy rövidsége miatt használhatatlan, fájdalmas sebesülés történt, egy értékes dolog végleg megsemmisült) homályban marad. A csonkítás által egy új kép keletkezik, ami pozitívan is értelmezhető, csakhogy lényegében hamis, hiszen nem tartalmazza a kontextus egészét. Azzal, hogy csak a fél- vagy részigazságot ismerjük el létezőnek, eltereljük a figyelmet arról, hogy voltaképpen csődhelyzetről van szó.
Ezeket a nyelvi szerkezeteket, amikor egy pozitív konnotációjú rész-kép (A forrástartomány) hivatott megvilágítani egy egyértelműen negatív jelentéstartalmú teljes képet (B céltartomány), inkább metonímiáknak tekinthetjük, mintsem analógián alapuló metaforáknak, ugyanis a helyzetértelmezést megvalósító leképezések során egy rész lép az egész helyébe (A→B: metonimikus viszony).


3.4. Lebegtetett metaforikus jelentés
Vannak olyan nyelvi helyzetek is, amikor egy-egy nyelvi szerkezet mind elsődleges, mind másodlagos metaforikus értelemben érvényes lehet:
Ha a baj jő, fogadni këll. – A szólás kétértelmű: 1. ’a bajt, nehézséget el kell fogadni’, ti. nem az embertől származik, az ember tehetetlen vele szemben. 2. ’a bajt, nehézséget vendégként kell fogadni’, ti. a vendég iránti tisztelet a legfőbb törvények egyike.
(Egy idős asszony szalmakalapban jár nyáron az utcán.) – Erzsi néni, maga ejiszë aratni készül? – Én má vótam! – A lehetséges jelentések: 1. ’ma voltam aratni’ 2. ’fiatal koromban már arattam eleget, eleget tettem ennek a feladatnak, nem aratni készülök’
A fenti helyzetekben a nyelvi kétértelműség (poliszémia) eseteivel állunk szemben. Magából a nyelvi kifejezésből nem lehet ugyan eldönteni, hogy melyik jelentés van érvényben, de a nyelvi szituáció egésze olykor mégis perdöntő lehet (pl. nem valószínű, hogy egy öregasszony aznap már aratott volna, amikor nem is szoktak már kézzel aratni).

3.5. Szándékosan félreértett jelentés
Ugyancsak igen gyakori, jellemző az a helyzet, amikor valaki, magát naivnak tettetve, szándékosan félreért egy egyértelmű élethelyzetben eléje táruló látványt, és egy nyelvi kifejezéssel új értelmet ad neki:
(Az állatoknak füvet tépő gyermeket valaki megszólítja:) – Húzod, ejiszë, hogy nőjön?
(A forró teát keverő, hűtő gyerekhez:) – Keverëd ugyë, hogy édësëdjën?
(A nagyapa a kinti hidegben a markába fúj, az asztalnál pedig a levest fújja. Az unoka kommentárja:) – Apóka, milyen jó pufája van magának: ha këll hidegët, s ha këll, melegët fú!
Az észlelt látványnak kétségkívül van olyan eleme, ami az eredeti kontextusban félreérthetetlen (a gyerek letépi a füvet, a gyerek kavarással hűti a teát, nagyapa fújással testhőmérsékletet hoz létre), de ha ennek az elemnek új jelentést tulajdonítunk (a gyerek felfelé húzza a füvet, a gyerek kavarással édesíti a teát, a nagyapa előbb hideget, aztán meleget fúj), ezzel voltaképpen egy teljesen más értelmű látványt teremtünk. Az illető elem jelentésének megváltoztatása természetesen nem lehet teljesen önkényes, az analógiának (a fű tépése hasonlít a fű húzásához, a ka­varás célja nemcsak a tea hűtése, hanem a cukor feloldása is lehet) – ami lehetővé teszi a helyzet félreértését – léteznie kell. Az analógia megtalálása, épp a helyzet egyértelműsége miatt (!), mégsem könnyű feladat. Elmésség, tehetség, a valóságos látványtól való elrugaszkodás képessége szükséges egy új, adekvát jelentés megtalálásához.
A jelentéstulajdonítás egyik gyakori bevett módja, hogy a „naiv” nyelvi provokátor csak az elébe táruló „primér” látványt hajlandó felfogni (húzza, hogy nőjön; előbb hideget fújt, most meleget fúj), a helyzethez tartozó egyéb kontextust (a gyerek mellett ott van a füvel félig telt kosár stb.) pedig szándékosan figyelmen kívül hagyja.
A beszélgetést kezdeményező személy által szándékosan félreértett kép intencióját tekintve voltaképpen játékos provokáció. A szándékos félreértés következté­ben a kétféleképpen értelmezett szituáció miatt feszültség keletkezik, el kell dön­teni, hogy melyik helyzet az érvényes. A megszólított személytől elvárják, hogy belemenjen a játékba, amelynek alapszabályai a provokatív megszólítással megteremtődtek (igen, ő most húzza a füvet, hogy nőjön; igen, ő most azért keveri a teát, hogy édesedjen stb.), és a játékszabályoknak megfelelő választ adva tovább bővítse a másik által megteremtett metaforát. Két nyelvi játékra éhes személy találkozásakor ezek a szándékosan félreértett képek gyakran költői játékok, párbeszédes nyelvi versengések kezdetei lehetnek.
A versengésre azonban nem minden esetben kerül sor. Ha például a megszólított, provokált személy gyermek, kevés az esély arra, hogy egy felnőttel szemben belemenjen egy ilyen játékba. Mivel erre nem képes vagy a felnőtt iránti tisztelet, félelem stb. megakadályozza ebben, megszólítottként egyszerűen „helyes mederbe” tereli a megértési folyamatot (én füvet tépek, én azért keverem a teát, hogy hűljön stb.), és nem vesz tudomást a megteremtett metaforában rejlő játék lehető­ségéről.
Az ilyen félreértett képek nem valódi metaforák, ugyanis az egyik képi szerkezet nem a másik megvilágítását szolgálja, de közel állnak a metaforikus szerkezetekhez, hiszen a metafora két eleme jól elkülöníthető bennük (A: tényleges látvány, helyzet; B: a félreértett kép), és a részelemek azonossága vagy analógiája is létezik.


4. Etnocentrikus8 szemléletet tükröző nyelvi szerkezetek

A nyelvi észlelésnek, azaz annak, hogy valamit valaminek érzékeljünk, és az illető dolgot helyesen megnevezzük, minden kultúrában van egy adekvát, kulturálisan meghatározott szerkezeti modellje, ami az „az és csakis az” elven alapul. Az ún. „székely viccek” egy jelentős része arról szól, hogy a székelyek mereven értelmezik és érvényesítik ezt az elvet:
A lëjánka nem gyermëk, de azétt a gyermëksegélyt arra ës adják. (proverbium)
Csak annak kell sörnyitó, akinek nincsen bicskája. (anekdotikus történet)
A székelyt a Vidám Parkban arról ismerni meg, hogy bicskával eszi a vattacukrot. (vicc)
Ilyen állat nincs is! (mondja a székely a zsiráfra az állatkertben)

Az előbb említett „az és csakis az” elvnek egyik megfogalmazása Szilágyi N. Sándor szerint a következő: „Ha van A és B [ismérv], akkor X [név], ha nincs A és B [ismérv], akkor nem X.” 9 – Eszerint tehát a kislány biológiai szempontból semmiképpen nem lehet „gyermek”, „kölyök” stb., mert esetében megvan ugyan az A ismérv (olyanforma, mint egy ember), de esetében hiányzik a B ismérv.
A nyelvi azonosság azonban akkor is kérdésessé válhat, ha valamilyen ismeretlen elem jelenik meg az észlelés során. Tehát: „Ha van A és B [ismérv], akkor X [név], de ha A és B [ismérv] mellett C [ismérv] is van, akkor nem X.” – Például ilyen ismeretlen elem lehet a zsiráf hosszú nyaka vagy a „kis pöcök” a sörösdobozon.
Az etnocentrikus szemléletről tanúskodó székely – illetve a székelyeknek tulajdonított! – nyelvi kifejezések lényegében arról szólnak, hogy ha a Másik Világ nyelvi észlelése (pl. a magyar nyelvben a leányka is gyermek, a zsiráf is állat) vagy a Másik Világ világérzékelése (pl. vattacukrot bicska nélkül is lehet enni, a sört a „kis pöcökkel” is ki lehet nyitni) nem felel meg a Mi Világunk észlelési formáinak, akkor a Másik Világ léte, illetve szabályszerű mivolta megkérdőjeleződik („ilyen állat nincs is!”).


5. Következtetések és további kérdések

5.1. A kognitív mentális szerkezetek és a nyelvi kategorizáció primátusának kérdése
A tyúk vagy a tojás dilemma e kérdés esetében is érvényesnek tűnik: vajon a kollektív jelentésszerkezetek épp azért ilyenek-e, mert a nyelvi metaforák (vagy metonímiák) által épp ilyeneknek látjuk őket, vagy pedig megfordítva: a nyelvi szerkezetek (szintagmák) mögött álló képi szerkezet alakítja a konkrét nyelvi megformáltságot?
Mint tudjuk, a Lakoff–Johnson-féle metaforaelmélet gyakorlati alkalmazása során – sok vonatkozásban – a Lakoffétól eltérő álláspontok alakultak ki. Így viták keletkeztek például a metaforák univerzalitásának kérdésében is. Vannak, akik úgy vélik, hogy a nyelv metaforái kultúraspecifikusak, és ennek megfelelően (illetve: azért, mert?) a mögöttük lévő kognitív szerkezetek is különböznek. Szilágyi N. Sándor például a nyelvi világmodellt alkotó kategóriákat elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a különböző nyelvek különböző világmodelleket alakítanak ki, tehát az emberi gondolkodás (észlelés) struktúrái nem egyetemesek: „A nyelvi világ pedig olyan lesz, amilyenné éppen ezzel a nyelvi világmodellel mondhatjuk. […] Az ember pedig nem általában a világban, hanem inkább a maga nyelvi világában él.”10 Célszerű tehát a nyelvi világmodell struktúráit (ez voltaképpen a nyelvi viselkedésre vonatkozó szabályok gyűjteménye), illetve az ezek által teremtett világot elkülöníteni a mögöttük meghúzódó Lakoff-féle „idealizált kognitív modellektől” (kognitív struktúráktól).
A székely szólások itt bemutatott kategorizációja a nyelvi észleléstől való függés tételét azonban nem támasztja alá. Úgy tűnik, hogy az ismertetett képek mögött igenis valami olyasféle „idealizált kognitív modellek” állanak, mint amilyenekről G. Lakoff is beszél, és amelyeket nem a nyelvi szerkezetek alakítottak ki. Azonban azt nem tudjuk megmondani, hogy ezek a képi struktúrák, logikai szerkezetek honnan származnak.

5.2. Miért van szükség a képtelen képekre?
Előbb utaltunk rá, hogy a metafora két része közötti analogikus kapcsolatot észre kell venni. Ha nem értjük, illetve ha nem vesszük észre ezt az analógiát, akkor nem értjük meg, illetve nem vesszük észre magát a metaforikus kifejezést sem. Aki erre képtelen (pl. gyerek, együgyű ember, idegen kultúrából jött személy stb.), az a nyelvi környezet kiszolgáltatottjává válik, „ugratás” tárgyává lesz azok körében, akik értik, ismerik és használják az illető közösségben szokásos metaforát. A beszédaktus célja gyakran éppen az lehet, hogy valakit a metaforikus vagy metonimikus viszony létére, következésképpen a mögötte álló kognitív szerkezet működésére ráébresszenek.
A legképtelenebb kép is lehet a világ megismerésének eszköze, és mint ilyen gyakran jut szerephez a közösségbe befogadandó idegenek vagy gyermekek szocializációjában. Például az alábbi párbeszédben a metaforahasználat célja az, hogy a párbeszéd főszereplőjében, egy kislányban a saját nemi szerepét és az elvárt erkölcsi értékrendet tudatosítsák:
Körtét eszegető idős férfi az utcán megszólít egy édesanyja kezét fogó 7–8 éves kislányt: – Kérsz-ë körtét? (A leányka hallgat. A férfi folytatja:) – Jó, hogy nem kérsz, me úgyse adnék! Nekëd majd adnak körtét a legényëk, ha mëgnősz! (Erre megszólal a leányka anyja:) – Mondjad, Évike: „Igën, de én nem lëszëk olyan, Pista bácsi!”
Egy ilyen több ponton is meghökkentő és talányos feladvány (miért is nem ad nekem, a gyermeknek körtét ő, holott felajánlotta? mit jelent az, hogy „én nem leszek olyan” stb.) kétségkívül foglalkoztatja a kislányt, és ha a metafora két része között sikerül a kapcsolatot megteremtenie, akkor ennek eredménye csakis a szocializáció lehet. Metaforahasználat nélkül egy ilyen „tanítás” elképzelhetetlen, a me­tafora „homályos költőisége” ellenben lehetővé teszi, hogy az ismeretlen idős férfi, aki a faluközösség egyik tekintélyes tagja, az édesanya jelenlétében, sőt az édesanya helyeslő egyetértésével elvégezhesse ezt a közösségi pedagógiai feladatot.

5.3. Lehet-e kultúraspecifikus a képszerkesztés módja? Vannak-e székely metaforák?
A mentális képi szerkezetek függetlensége a nyelvi észleléstől és a nyelvi kategóriáktól korántsem jelenti azt, hogy a „kognitív modellek” ne lehetnének kultúraspecifikusak. Amint látjuk, a székely képi metaforák többsége (az 1. alfejezet „egyszerű” metaforái) kétségkívül ugyanolyan elvek, törvényszerűségek alapján szerveződnek, mint más magyar vagy nem magyar metaforák. Azt azonban még nem tudjuk, hogy a további elemzett nyelvi szerkezetek (2., 3. és 4. alfejezet) kognitív modelljei milyen mértékben azonosak, illetve térnek el a magyar (és nem magyar) mentális képszerkesztés törvényszerűségeitől, azaz létezik-e egy sajátos székely képi-fogalmi világlátás és ennek megfelelő nyelvi kategorizáció.
A kérdésre – kellő adatgyűjtés és adekvát módszertan hiányában – egyelőre nem tudunk válaszolni. A nyelvhasználat pragmatikai szintjén annyi mégis feltűnő, hogy bizonyos közösségekben egyes bonyolultabb képi kognitív szerkezetek használatának gyakorisága nagyobb, mint más közösségek esetében. Ezért beszélhetünk például „székely humorról” vagy „pesti humorról.” A metaforikus beszédre való hajlam a magyar néprajzi tájegységek vonatkozásában is változó mértékű. A nyelvi szórványhelyzet (lásd például erdélyi városi és falusi szórványmagyarság) és a nyelv ebből következő degradálódása nem kedvez a képes beszédnek, vagyis feltételezhető, hogy a nyelvi romlással a nyelvi kategorizáció lehetőségei is beszűkülnek.

JEGYZETEK

1 Az idézett székely proverbiumok, nyelvi kifejezések többsége megtalálható az Elejtett szavak. Egy csíki székely ember nyelve és világképe című könyvem (Csíkszereda, Bookart, 2008.) szótári részében (Nyelvi képek, proverbiumok szótára, 259–350.).
2 „Aki maga néz a tálba, / azt az étel nem táplálja.” (Vörösmarty Mihály: A szegény asszony könyve)
3 Lásd: Szilágyi N. Sándor: Hogyan teremtsünk világot? Rávezetés a nyelvi világ vizsgálatára. Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár, 1996. 78–98.
4 egér
5 A népmese előadásának ezt a rituális eseményét meséli el a lészpedi Demeter Antalné Jánó Anna (szül. 1926.) a „Magyarország szélin”. Portré Jánó Anna moldvai csángó énekesről című dokumentumfilmben (Budapest, 1997. Szerk.: Halmos Béla–Szomjas György–Kallós Zoltán). A lészpedi néprajzi adatot egyik gyűjtésem során egy klézsei mesemondó asszony (Simon Mihályné Szájka Magdó, szül. 1925.) is megerősítette.
6 Az amerikai Ch. A. Lindberg 1927. május 20–21-én elsőként repülte át leszállás nélkül New York és Párizs között az Atlanti-óceánt. Az esemény itt idézett korabeli székely kommentárja Domokos Pál Péter emlékezése szerint Gyergyószárhegyen hangzott el. (Lásd: Mirk Szidónia Kata szerk.: Academica Transsylvanica. Beszélgetések erdélyi tudósokkal. Hargita Kia­dó­hivatal, Csíkszereda, 2007. 405.)
7 Lásd: Berze Nagy János: A sok Nap. In: Nap és tükör. Pécs, 1982. 325–330.
8 „Etnocentricitáson valamely (alkalmasint minden) etnikai közösségnek azt a természetes, spontán, tudattalan és véleményem szerint elkerülhetetlenül kialakuló beállítódását értem, amelynek alapján az illető közösség tagjai saját nyelvüket, szokásaikat, hagyományaikat, kultúrájukat természetesebbnek, helyénvalóbbnak, magyarán különbnek érzik másokénál. Az etnocentrikusság tulajdonképpen nem más, mint az illető közösség önmagáról alkotott pozitív énképe.” Az így értelmezett természetes etnocentrikusság megkülönböztetendő az etnocentrizmustól mint ideológiától, amely az etnocentrikusság szerkezetének explicitté tételével toboroz tömegeket. (Szilágyi N. Sándor: Szo­ciálpszichológiai tényezők a szókölcsönzésben. In: Benő Attila–Fazakas Emese–Szilágyi N. Sándor szerk.: Nyelvek és nyelvváltozatok. Köszöntő kötet Péntek János tiszteletére. Kolozsvár, 2007. II. 349.)
9 Hogyan teremtsünk..., 40.
10 Hogyan teremtsünk..., 113.


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Tánczos Vilmos


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.