Szemle / Román lapok szemléje

Geréb Zita
Román lapok szemléje


Huligánok
Május


Pokoli komédia (Infernala comedie). A kötet szerzője, Emil Brumaru, még mindig nem drámával jelentkezik, hanem egy olyan kötettel, amelybe igen sikeresen válogatott szonettek kerülnek jól átgondolt egymásutániságban. A kötet egyébként jó példa arra is, mit jelent egy művésznek ismerni és betartani a játék autonóm szabályait, amelyeket a kultúrát „fogyasztók” körében sokan nem ismernek, a művészek közül pedig sokan figyelmen kívül hagynak. Paul Cernat A káromlás és a művészet jogai (Blasfemia şi drepturile artei. Dilema veche, 119, május 5–11) című esszéjében a káromlás fontosságát és szükségszerűséget elemzi, így egészen különleges helyzetbe hozza az irodalmat, amely „hiteles érték” nélkül csak szimulákrum, szélhámoskodás és kereskedelmi szöveg marad. Emil Brumaru ugyanebben a számban megjelent IX. szonett (Sonetul IX) című költeményét mégis ajánlott a Paul Cernat írása előtt elolvasni, utána pedig ugyanitt Dan Popescu Kulturális egészség-mutató (Indicator de sănătate culturală) című írását azokról, akik a művészet provokatívabb kifejezésformáit választják, akárcsak az említett román szerző.


Carmen Muşat közismert kiadókat – akik újra „föltalálták” a román irodalmat – és alkotókat sorakoztat föl, akik a közelmúltban legalább két jelentős kötettel jelentkeztek, különösen a próza területéről: Petre Barbu, Filip Florian, Matei Florian, Radu Pavel Gheo, Florina Ilis, Dan Lungu, Lucian Dan Teodorovici (A román irodalom újrafeltalálása, Reinventarea literaturii române. Observator cultural, 65, május 25–31.).


Alex Ştefănescu is azok közé tartozik, akit „újra” föltaláltak, ezúttal a Román Írószövetség jutalmazta különdíjjal. Az elmúlt félévben nem volt olyan kulturális sajtótermék, amely ne említette volna Ştefănescu „botrányregényként” számontartott irodalomtörténetét, így ezzel a jutalommal inkább a rágalmazókra próbáltak hatni a román kritika nagyjai, akik ezzel újra helyzetbe tudták hozni a Caragiale-féle „iubesc trădarea, dar urăsc pe trădători” replikáját, azaz „szeretem az árulást, de gyűlölöm az árulókat”. Ugyanebben a májusi számban jelenik meg Nicolae Manolescu kigúnyolja Alex Ştefănescut címmel a díjkiosztó rövid beszámolója; többek között arról, hogy Florina Ilis újabb jutalmat vehetett át sikerkönyvéért. A Cartea Românească Kiadónál nemrég jelent meg a szerző újabb kötete Cinci nori coloraţi pe cerul de răsărit (Öt színes felhő a keleti égen) címen, amelyet Carmen Muşat részletesen bemutat az Observator cultural említett számában. (A román irodalom hosszú távra megnyert egy fogadást, Literatura româna a cîştigat un pariu pe termen lung.)


A Polirom-nál hamarosan újra megjelenik Norman Manea Întoarcerea huliganului (A huligán visszatérése) című kötete. A könyvről részletes beszámolót közöl az Observator cultural már említett száma (Matei Călinescu: Reflecţii despre Întoarcerea huliganului), és kiderül, hogy milyen jelentésváltozásokon ment át a „huligan” fogalom, miféle pozitív konnotációi jöttek létre, mielőtt a szerző a kötete címéül választotta. Manea így megemlíti Mircea Eliade Huliganii (A huligánok) és Mihail Sebastian Cum am devenit huligan (Hogyan lettem huligán) című műveit, de azt is jelzi, nem egy közös fogalomra hivatkozás miatt rokonítható a három szerző. A maga módján mindenik lázadó volt, akárcsak Constantin Noica, a közismert román filozófus, viszont közel sem annyira mitizált alakok előbbiek, mint ez utóbbi, amiben különösen G. Liiceanunak és A. Pleşunak volt jelentős szerepe. A Noica alkotásai körül kialakult viták ma is a román kulturális sajtó központi témáit alkotják. Ez a szembenállás viszont csak akkor érthető meg igazán, ha elolvassuk az említett műveket és Gabriel Catalin írását a Noica-ügyről (Preludii la procesul Noica, Vatra, 1–2, 2006).


Támadások és védők
Június


Akár kulcskérdéssé is lehetne avanzsálni júniusban azt a fölvetést: hogyan lehetne posztmodern eszközökkel román posztmodern irodalomtörténetet írni.


Nos, Radu Ţeposu megpróbálta. A Cartea Româneasca kiadónál idén napvilágot látott műve (Istoria tragică & grotescă a întunecatului deceniu literar nouă) azonban aligha tekinthető sikeres vállalkozásnak – a 80-as nemzedék irodalmának tanulmánykötete nem tudott megbirkózni a feladattal (Observator cultural, 70).


Bianca Burta-Cernat és Ovidiu Simonca éles kritikája kerül a fenti szöveg mellé a fiatal szerző, Costi Rogozanu Agresiuni, digresiuni (Támadások és kitérők) című alkotásáról, amely a szerző összes eddig megjelent publikációit tartalmazza. A Costi Rogozanu, marcă înregistrată és a Criticul risipitor című írásokból kiderül, hogy miért támadja a szerző (többnyire alaptalanul) azokat a bizonyos „szent szörnyetegeket” (Andrei Pleşu, Gabriel Liiceanu, Nicolae Breban, Octavian Paler, Alexandru Paleologu), és hogy miért nem állnak össze a témájukban, stílusukban és hangulatukban egymástól igen eltérő szövegei (Observator cultural, 70).


Az említett köteteknél jóval sikeresebb és átgondoltabb szerkesztésben jelentek meg a Polirom Kiadónál a Suplimentul de cultură gyűjteményei, amelyek a lap állandó szerzőinek közléseit tartalmazzák. A három kötet szerzői pedig Emil Brumaru, Dumnezeu se uită la noi cu binoclul (Távcsővel néz ránk az Isten), Adriana Babeţi Ultimul sufleu la Paris. 60 de reţete culinare (Az utolsó felfújt Párizsban. 60 recept) és Bobi şi Bobo Voi n-aţi întrebat, Fără Zahăr va răspunde (Ti nem kérdeztetek, Fără Zahăr válaszol, Suplimentul de cultură, június 17–23).


Mircea Horia Simionescu szintén a vádlottak padján ül, mivel a Breviarul (Breviárium) és az Ingeniosul bine temperat (A visszafogott zseni) című művei hiányosak, mivel meglepő módon nyoma sincs bennük az „egzisztenciális tragikumnak” és az „ontológiának”. Nemcsak Paul Cernat védőbeszéde győz meg az említett vádaskodások alaptalanságáról, hanem különösen a szerző alkotásai, amelyeket kötelező olvasmányaink közt kellene emlegetnünk. A bizarr névadás valódi mesteréről, az élet és az irodalom parodistájáról ennél sokkal több dolog derül ki Paul Cernat Maestrul metaliteraturii parodice című írásából (Observator cultural, 70).


Ugyanez a szám válogat és fordít Gabriela Adameşteanu francia recepciójából, de különösen a Dimineaţa pierdută (Az elvesztett reggel) című művét elemző írásokból. Az egyszerű emberek sorsa iránti érdeklődése és a megválasztott narratívák olyan román szerzőkkel rokonítják Adameşteanut, mint Radu Cosaşu, Norman Manea, Mircea Nedelciu, Gheorghe Crăciun, Filip és Matei Florian.


Újabb könyv a kommunizmusról: Covorul cu scorpioni (Skorpiók a szőnyegen). Gelu Ionescu, a kötet szerzője az Observator cultural-nak adott interjújában kifejti, miért volt nehéz vállalni az alakoskodást, ugyanakkor élesen bírálja a gyáva és megalkuvó értelmiséget (E foarte greu să-ţi asumi duplicitatea, Observator cultural, 69).


A 22 részletet közöl Mircea Eliade a második világháború idején készített naplóföljegyzéseiből (Jurnal portughez şi alte scrieri, 22, 849), Sorin Alexandrescu pedig részletesen elemzi ugyanitt a naplót, részletesen körülírva egynéhány fogalmat (Mircea Eliade, dinspre Portugalia).


Marius Chivu a nemrég elhunyt Sorin Stoica Jurnal című különleges e-mail-naplóját mutatja be, amelyekben nagyon nagy hangsúlyt kap a betegség kigúnyolása és a halál provokációja (România literară, 22).


Nora Iuga „majdnem egyedinek” számító kötetéről, Fetiţa cu o mie de rîduri, részletes bemutatót közöl Grigore Chiper és körülírja műfaját, párhuzamba állítva Puskin Anyegin című alkotásával (Contrafort, 4–5).


A Suplimentul de cultură újabb fórumot indított a manele témájára. Volt már hasonló próbálkozás, Radu Pavel Gheo Maneaua noastră cea de toate zilele (A mi mindennapi manele-nk. 22, 829), Cristi Neagoe itt azonban más kérdések felől közelíti meg a témát: hogyan tisztítsuk meg Romániát, hogyan irtsuk ki az ostobaságot? (Suplimentul de cultură, június 17–23)


Érdemes még belenézni a Vatra legutóbbi tematikus számába is, amelyben nemcsak a jezsuitákról olvashatunk, hanem arról is, hogy miként alakult a rend kapcsolata Romániával és a románokkal (Vatra, 4).


Tiszta szórakozás
Július–augusztus


Újfent beigazolódott a román lapok nyári számait lapozva, hogy ideológia és irodalom lehetőleg külön-külön tálalva fogyasztható. A Cuvântul, az egyik legszínvonalasabb kulturális lap augusztus 8-i száma olyan tematikus írásokat válogat egymás mellé, amelyekből kirajzolódik az ideológia és az irodalom szétválasztásának indokoltsága: Mircea Martin O decădere a simbolicului [Erkölcsi és szimbolikus örökségünkről], Andrei Oişteanu Memorie şi ratare [Emlékezet és kudarc] cikkei, de érdemes átfutni a többi, hasonló témájú szövegen is, sőt a Bukarestről, szubkultúrákról és a triviálisról szóló izgalmas írásokkal tele előző számon is (Cuvântul, július 15). Van tanulság is: bármiből lehet idővel irodalom, az igazi irodalom azonban nehezen válik egyszerű ideológiai diskurzussá.


Amire még Alex. Leo Şerban is rátesz egy lapáttal: az ismert román filmkritikus egyik augusztusi írásának zárógondolatában jegyzi meg, hogy a filmeket az „entertainment” műfajok közé sorolják, az irodalmat viszont nem. Miért? (Periferia culturală europeană, [Kulturális perifériák Európában.] Dilema veche, 132, augusztus 4). A filmszakértő nézőpontja nyilván sarkított, de érdemes továbbgondolni a kérdést, vagy legalábbis a téma árnyalása kedvéért bele kell nézni a kulturális sajtóba, és nem árt követni a szinte naponta piacra dobott műveket sem. Csak hogy legyen mire hivatkoznunk, ha mindenáron kategorizálnunk kell a műfajokat. Például Bianca Burta-Cernat írására az Observator cultural 78. augusztusi számában; Burta-Cernat részletes beszámolót közöl egy minden mélységet és tragikumot nélkülöző könyvről, amelynek már a túlbonyolított címe is sejtet valami „szórakoztatót” – Cora Flavian: Marta sau etiologia inconturnabilului eşec [Márta, avagy a felmérhetetlen kudarc etiológiája].


És ami az ideológiát illeti? Akárcsak a kulturális perifériák, a kommunizmus is egyik gyakori visszatérő vagy inkább állandó témája a román kulturális sajtónak. Az utóbbi időben mintha megrendelésre születtek volna a kommunista-ellenes retorikák köré fölépített alkotások, és hát úgy tűnik, valamennyi nagy sikernek örvend. A román sajtó egyre érzékenyebb a téma iránt, minden témába vágó művet nagyító alá vesz és alaposan kiveséz. Témába vág a legújabb sikerkönyv Radu Aldulescutól, az Amantul Colivăresei-vel [Colivăres szeretője] a Suplimentul de cultură, 91, augusztus 26-i száma foglalkozik. A Cotidianul augusztusi számának interjúalanyához, a román sajtóban gyakran szereplő Norman Maneahoz szintén hasonló tartalmú kérdésekkel fordul Eugen Istodor (Cotidianul, augusztus 29). Mircea Nedelciura emlékezik az Observator cultural júliusban, a szerzőnek egy korábbi vallomását közli a lap, amelyben ugyancsak adalékot talál az olvasó a témához, amiről még mindig nem tudhat eleget (Observator cultural, 72, július 13). És a România literară legutóbbi példányait még nem is említettem: Al. Săndulescu, Cristina Chevereşan és Daniel Cristea-Enache rovatai mellett mindenképpen érdemes végigolvasni Mircea Handoca Istoria unor pagini lipsă [Hiányzó oldalak története] című írását arról, hogy mit és hogyan írt át a Humanitas Mircea Eliade Jurnalul portughez [Portugál napló] című művének kiadásakor (România literară, 34. szám, augusztus 25). Eliade naplója visszhangok sorozatát váltotta ki a sajtóban, így az elmúlt hónapokban olyan népszerű lapokban nyomozhatunk az „igazság” után, mint a 22, az Idei în dialog és a Dilema veche. Legfrissebb adatokat a Bogdan George Silion Micea Eliade şi dioptriile critice [M. Eliade és a kritikai dioptriák] az Idei în dialogban (2006/7.), valamint a Cătălin Avramescu Citim una, înţelegem alta [Egyet olvasunk, mást értünk] Dilema veche augusztus 25-iki számaiban megjelent cikkeikben találni.


És hát végül a külföldön nagy-nagy sikernek örvendő Gheorghe Crăciun Pupa russa című könyvét se hagyjuk ki, azt a könyvet, amely sokkal több, mint gyermekkor, szex és kommunizmus. Hogy miért nem túl népszerű és miért bonyolult Crăciun prózája, hogy miben rokon Nedelciuval, és miben hozza a többletet Cărtărescu, mindezt pedig hogyan látják a kritikusok – kiderül az Observator cultural 72. számából. A Pupa russa különben nem túl könnyű olvasmány, próbára teszi olvasóinak tűrőképességét. Ki lehet próbálni. Entertainment ide, entertainment oda.


Naplóhadjárat
Szeptember


Különböző vélemények láttak napvilágot Mircea Eliade Portugál naplójának (Jurnalul portughez şi alte scrieri, Humanitas, 2006.) megjelenése kapcsán, némelyek védelmükbe veszik a Humanitas Kiadót, mások épp ellenkezőleg, felróják neki az apróbb vagy nagyobb csúsztatások, átírások bűnét. Az Observatorul cultural 82-es számában lehet válogatni az Eliade naplójáról szóló „polifón” írások közül. Például Mircea Handoca írása után a naplót már csak egy lehetséges átiratnak tekinthetjük (Istoria unor pagini lipsă, Hiányzó oldalak története, România literară, 34, augusztus 25.), az elírt és kihagyott részek Handoca szerint ugyanis nem az elmosódott kézirat miatt váltak átírhatatlanná, a spanyol fordítások nem ezt igazolják. Persze egy kis nagyvonalúsággal könnyen lehet az erotism (erotika) szóból eroism (heroizmus) vagy ugyanígy az existenţial-ból (egzisztenciális) existent. Az Oltenia-Astenia megfeleltetés azonban már meglehetősen feltűnő, sőt egyenesen gyanús, akárcsak a kihagyott részek Eliade csíkszeredai tartózkodásáról. Caius Dobrescu a napló mellett legalább ennyire sikeresnek tartja Florin Ţurcanu Mircea Eliade. Prizonierul istoriei (Mircea Eliade: A történelem foglya. Humanitas, 2005.), valamint Sorin Alexandrescu Mircea Eliade, dinspre Portugalia [Mircea Eliade portugáliai nézőpontból.] Humanitas, 2006.) című alkotásait is. Tulajdonképpen a békítő szándék vitte arra a napló szerzőjét, hogy az egyes humán és társadalomtudományok összehasonlító vizsgálatával próbálkozzék, így Caius Dobrescu; a cikk írója azt is kiemeli, hogy mindenekelőtt Eliade tudományos munkásságának a kontextusát kell megértenünk, amit Amerikában helyesen, Romániában viszont még mindig nem adekvát módon értelmeznek (Trei ipoteze despre actualitatea lui Mircea Eliade – Három hipotézis M. E. aktualitását illetően – Observator cultural, 82, szeptember 21–27.). Eliade vallástörténeti munkásságáról pedig lásd a Mircea Eliade şi posteritatea operei ştiinţifice (Mircea Eliade és a tudományos alkotások utókora) című rovatot az Idei în dialog szeptemberi számában.


Ami tehát a naplóban maradt, az első látásra annak a Portugáliában eltöltött négy és fél évnek a történetét adhatja, amelyben Eliade folyton csak halasztott valamit, tehát egy „krízisnaplóval” van dolgunk, mondja Mihai Zamfir (Mircea Eliade şi Portugalia, M. E. és Portugália). Bedros Horasangian szerint viszont más naplókhoz képest a Jurnalul portughez esetében egy „sértetlen” formával van dolgunk, amely nem viseli magán sem a kiadó, sem szerzője utólagos „beavatkozásának” nyomait (Mircea Eliade între Fernando Pessoa şi Cesaria Evora – M. E. Fernando Pessoa és Cesaria Evora között – Observator cultural, uo.). És hát megszületik a párhuzam is újfent Eliade és Noica között Paul Cernat révén, aki arról ír, hogy Eliade álcázott és óvatosan politika-ellenes státusa pontosan olyasmi, mint Constantin Noica esetében a „túlélni a kultúra által” stratégia a Ceauşescu-diktatúra idejében (Jurnalul unui om mare, Egy nagy ember naplója, Observator cultural, uo.). A párhuzam jobb megértéséhez talán érdemes elolvasni Liiceanu írását az Idei în dialog szeptemberi számában, mely írás summája nem más, mint hogy Noica nem vádolható semmivel, mivel cselekedeteit a honi kulturális élet szinten tartása vezette. Liiceanu védőbeszéde inkább logikája, mintsem tartalma miatt lehet érdekes azok számára, akik az egyén és hatalom viszonyának árnyoldalait kívánják kutatni (Gabriel Liiceanu Noica şi Securitatea, Idei în dialog 9, szeptember).


És ha már mindenki naplót olvas és olvastat, íme egy összevetés Cărtărescu és Eliade naplóinak egy-egy passzusa között:
„Itt most nem az a kérdés, mint a fikció esetében, vagyis hogy »értékes-e« az alkotás, sokkal inkább az, hogy «célszerű-e ?» … Sem a naplóm, sem egyéb írásaim publikálása nem valamiféle irodalmi… szokásjogok által előírt elvárásoknak történő engedelmesség, hanem egyfajta erőfeszítés, bezárt ajtók feltörése.” Míg Mircea Cărtărescu a naplóját (Jurnal II, Humanitas, 2005.) egy büszkén villogtatott röntgenfelvételhez hasonlítja, így Vitalie Ciobanu (Sfîşietoarea iluzie a realităţii, A valóság gyötrő illúziója, Contrafort, 7–8.), amely akaratlanul is igazolja, hogy van csontváza és vannak belső szervei, addig Mircea Eliade a Portugál naplóban félszegen rejtőzködik a világ, de különösen önmaga elől: „Én szinte sosem az »igazi« pillanataimban írok. Így mind a naplómban, mind a többi alkotásaimban csak a semleges énemet mutatom… azáltal, hogy megtagadom a valóság és önmagam megismerését.”


Henry Miller hitelképessége
Október


„Nincsen hiteles erotikus kultúránk”, jegyzi meg Paul Cernat Realul gol-goluţ… (Az üres valóság…) című rovatában, amelyet az Observator cultural 87. számában olvashatunk a Henry Miller „felemésztő szexualitását” tematizáló műveinek kielemzése kapcsán. Hogy Gheorghe Crăciun Pupa russa és Mircea Cărtărescu De ce iubim femeile (Miért szeretjük a nőket) című alkotások mitől jelentenek többet, mint „erotikus” irodalom, kiderül a Ruxandra Cesereanu The Fuck(ing) Land és Antoaneta Ralian Provocarea lui Henry Miller című elemzések elolvasása után (Observator cultural, 87, október 26). Luminiţa Marcu erotikus regénynek nevezi az arab szerző, Nedjma regényét. Hogy a Fructul interzis (A tiltott gyümölcs) című alkotás miféle erotikus kultúráról tanúskodik, kiderül, ha párhuzamba állítjuk mind a Henry Miller-féle, mind pedig a Crăciun–Cărtărescu-féle erotikummal (Nedjma, romanul erotic al unei femei din lumea arabă. [Egy arab nő erotikus regénye], Suplimentul de cultură, 97, október 7–13).


A kulturális hitelesség egyébként nemcsak az erotikus kultúrából hiányzik, hanem ugyanígy a történelmi és a politikai kultúrában sincs jelen. Az októberi kulturális sajtóban még mindig visszhangoznak az Eliade naplója és a szerző portugáliai tartózkodását vitató, néha ellentmondásos írások.


Dan C. Mihăilescu továbbra sem tagadja a Jurnalul portughez (Portugál napló) sikerét, ahogy ezt már az Idei în dialog egy korábbi számában is kijelentette, de egy élvezhetőbb olvasás kedvéért feltétlenül elolvasni ajánlja Pierre Drieu la Rochelle naplóját is. A két naplóíró esetében a kreativitás és a szexualitás más-más értelmezést kap, így különösen Eliade naplója az egzisztencializmus újabb értelmezései felé nyit utakat (Să ne prăbuşim creând, Idei în dialog, 10, október). Ezúttal újra a România literară vállalja föl az élesebb hangot, de Mircea Handoca is csak idéz mindabból az elhallgatott adalékból, ami megint kimaradt, vagy megint átértelmezve került Florin Ţurcanu Mircea Eliade. Prizonierul istoriei (Mircea Eliade, a történelem foglya) című könyvébe a portugáliai ügyekről (Mircea Handoca versus Florin Ţurcanu, România literară, 18/2006).


Úgy tűnik, C. Noica esetében szintén továbbra is fenntartható a kérdés, hogy a legionarizmusra hivatkozva „igaza volt-e?”. Mint kiderül, a filozófus a saját ellentmondásaiba bonyolódik, Ion Vianu ezt próbálja kibogozni, sőt néha Liiceanu nézeteinek is habozás nélkül ellentmond (Filosoful şi pretorienii, A filozófus és a pretoriánusok, Idei în dialog, 10, október).


Mindezzel szemben Dumitru Ţepeneag naplója, Un român la Paris (Egy román Párizsban) sokkal hitelesebb és teljesebb képet ad nem csak a „nacionalizált” és „liberalizált” kommunizmusról, hanem a rendszert túlélő értelmiség működéséről is (Paul Cernat: Jurnalul unui incomod inclasabil [Egy pártatlan naplója], Observator cultural, 85, október 12–18). Ehhez hozzáolvasva a Dilema veche 142. számából a Comunismul de consum („Fogyasztott” kommunizmus) témába vágó írásait, de különösen Paul Cernat és Vasile Ernu esszéit (Dilema veche, 144, október 13) és Ion Manolescu kissé kioktató írását egy lehetséges politikai pedagógiáról, megtudhatjuk, hogy mi az, amit még sokan nem értenek, nem ismernek és nem hisznek erről a politikai és kulturális jelenségről (Comunismul pe înţelesul studenţilor [Egyetemista szempontból a kommunizmusról], Idei în dialog, 10, október).


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Geréb Zita


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.