Pilinszky100 / Sütött a nap, és igent mondott (Pilinszky János szerepe a Psyché-ben)

Láng Orsolya
Sütött a nap, és igent mondott (Pilinszky János szerepe a Psyché-ben)[2021. november]



Weöres Sándor fiktív életrajzi regénye 1972-ben jelent meg Psyché címen, alcíme: Egy hajdani költőnő írásai. A 19. századi Magyarországon élt cím­szereplő cigány származása ellenére főúri körökben nevelkedett, és gyerekkora óta közeli kapcsolatot ápol a valóságban is létezett Ungvárnémeti Tóth László költővel. Weöres általa legitimálja női alteregóját, az ő életrajzába szövi és költői életművébe hímezi bele Lónyay Erzsébet izgalmas alakját. Bódy Gábor 1980-ra készül el a Weöres-műből inspirálódott filmmel, amelyet élete főművének tekint. Négy évet dolgozott az előkészületein, a forgatókönyvet Csaplár Vilmossal közösen írták. Az enciklopédikus alkotás a Gesamtkunstwerk mintapéldája, amelyben ötvöződik epikus narratíva, holisztikus történelem- és világszemlélet, filmnyelvi újítások, a kortárs művé­szetekre és a technikára való reflexiók stb. A sűrű jelentésrétegű alkotás eredeti hossza négy óra húsz perc (ezért többnyire két részben vetítik: Nárcisz és Psyché, Psyché és Nárcisz). Bódy így nyilatkozott a film stílusáról a forgatás közben Zsugán Istvánnak (Filmvilág, 1980/6): „Az eklektika az enciklopédikus jellegből fakad. Stilárisan egyenértékűnek tekintjük az egyes kulturális szimbólumokat. Ilyen értelemben például a giccset a mítosszal, amennyiben mindkettő szimbólumhordozó és általános karakterizáló jelleggel bír. A film egészét olyannak terveztem, mint a századfordulón, különösen a német kultúrterületeken, így nálunk is népszerű színes enciklopédikus összeállítások voltak, ilyen címekkel, hogy Az ember és a világmindenség." A korrajzban felbukkan Kazinczy Ferenc is, a nyelvújító mester, „a nagy ítész", aki a film elején egy költészeti versenyt értékel ki éppen Bányácskán (a ké­sőbbi Széphalmon). Sokra tartja Psyché verseit, ami azért meglepő, mert azok tele vanak fülledt testiséggel, a költők koronázatlan fejedelméről pedig inkább hinnők, hogy a felstilizált finomkodást részesíti előnyben, mint a vérbő szókimondást. „Kedvem volna most bajszát megrángatni, s hogy nincsen – igazán sajnálom", mondja Psyché Kazinczynak örömében, miközben a valóságban Patricia Adriani megcsipkedi Pilinszky János arcát. Képzeljük még hozzá, hogy ez a mondat a helyszínen olaszul hangzik el, hiszen a magyar csak utószinkron. Bizarr. „De hiszen ez még csak gyermekecske", veszi védelmébe a jelenet szemtanúi előtt a rossz hírű költőnőt a mester. A költő költő általi megformálása nagy trouvaille, és bár nem tudjuk, valójában milyen volt a klasszicista nyelvújító (más a naplójában és más az irodalmi műveiben), de a 20. század magyar költészetének megújítója személyében egy megilletődött, gyermekien tiszta, jóhiszemű, és inkább elnéző, mint szigorú apafigurát láthatunk. „Amikor jött a felkérés, sütött a nap, és igent mondtam" – válaszolta arra a kérdésre, hogy miként vállalta el a szerepet. A film 1980-ra készült el, a költőt következő év májusában vitte el a szívroham. A forgatás alatt a Vas megyei Velemben lakott, onnan járt be taxival Sárvárra, a forgatás egyik helyszínére. Bódy Gábor kortársai visszaemlékezéseiben olyan karizmatikus alkotó volt, aki víziói megvalósításához nemcsak tehetséggel, de delejező kisugárzással és manipulációs adottsággal is meg volt áldva, és akit behálózott, annak nem volt kétsége az ügy jelentő­sége felől. Pilinszky mellett a filmben megjelenik Erdély Miklós és Hajas Tibor is, a `70-es évek alternatív művészeti közegének fontos személyiségei.
Amellett, hogy a fizikai hasonlóság is szembeötlő (gondolok itt Josef Kreutzinger bécsi udvari festő 1808-as Kazinczy-portréjára), Bódynak nem színészek kellettek, hanem személyiségek, akik rányomják bélyegüket a vászonra. Nyomot hagynak maguk után. És hát aki egyszer is hallotta Pilinszkyt verset szavalni, vagy akár csak interjút adni, az nem felejti el jellegzetes dikcióját és artikulációját. A hallgató először zavarba jön, mesterkéltnek érzi a hangsúlyosan megformált mondatokat, az átlagosnál magasabb regisztert, aztán rájön, hogy ez a póz maga az eszköztelenség. Hogy ez az ember azért nem tud másként beszélni, mert így is gondolkodik. Szavakkal áldoz a gondolatoknak. Pilinszky 1979-ben, Szigeti Istvánnak adott rádióinterjújában mondja: „Én hiszek abban, hogy egy műanyag, egy tönkrement műanyag lavór éppolyan szakrális, mint az Esthajnalcsillag, viszont az üdvösséget nem szabad előlegezni. Tehát ha a pillantásomban vagy az érzékelésemben ez nem elemi, akkor nem szabad jobbat mondani arról a dologról, sőt lefele kell nyomni. Azt merném mondani, hogy víz alá kell nyomni. Szóval a mű­anyagot műanyagabbá kell tenni, és abban a pillanatban elkezd sírni, és abban a pillanatban a tortúra súlya alatt egy olyan sikolyt ad, mint a mártírok. És tulajdonképpen egy versben ma – voltak boldogabb korok talán – ezt a nagyon néma, cérnavékony sírást kell meghallani, amit ezek a tárgyak, ezek a lények, ezek a szituációk adnak. És itt van az én nagyon gyötrelmes és hányatott reményem, amit én legvégső bizalomnak nevezek. Minden tárggyal, minden szituációval és minden emberrel szemben, beleértve még önmagamat is." Ugyanez az angyali nézőpont jellemzi Bódy filmjét, ahol a mocsoknak és sötétnek ugyanakkora jelentősége van, mint a fénynek, a patkány ott futkos a szerelmesek mellett. Semmi nem kevesebb, mint valami. Ez az angyali pillantás, a történelem metafizikus szemlélete Pilinszky költészetének vezérelve – nem felülről nézni a világot, hanem belülről. Ez a tekintet ugyanúgy nem öregszik, ahogy Psyché alakja százötven éven át (ennyit ölel fel a filmbeli cselekmény). A Bányácskán játszódó jelenetben látjuk Kazinczyt árnyképet rajzolni. Ismert tény, hogy szerette barátai, látogatói gyertyafénnyel megvilágított profilját körberajzolni – a sziluett műfaját a portréfényképezés szorította háttérbe, de a 18. században kedvelt szórakozás volt. Platón barlangos példájában a vetített árnyékot látók nem tudják, hogy létezik egy tárgyi világ is – Vilém Flusser szerint Platón volt az első filmteo­retikus, aki előrevetítette a mozi korát. Bódynak, aki maga is filmteoretikus volt, minden bizonnyal tetszett ez az idő-palimpszeszt: ahogy az általa Pilinszkyvel megrajzolt Kazinczy alakja megrajzol valakit. A lenyomat lenyomatának a lenyomata.
Mialatt Psyché egy kanapén meglovagolja az ifjú Wesselényi Miklóst, Pilinszky hangján halljuk Az én sugallóm című Weöres–Kazinczy-verset. Egészen különös felhangja van ennek az aláfestő narrációnak, amikor az Apokrif vagy a Négysoros összetéveszthetetlen orgánuma azt mondja: „És hogy ne fájjon a döfés, / S enyhűljön a seb, mellyet ejte, / Nevetve pattantja el nyilát!" Nem tudjuk a szóban forgó döfést nem a szemünk előtt éppen kibontakozó szerelmi aktus metaforájaként érteni. Csaplár Vilmos visszaemlékezése szerint Erdély Miklós nagyon dühös volt Bódyra a bemutató után, amikor szembesült azzal, hogy telefonáló-jelenetében Hitler hangja szólal meg a vonal túloldalán. Neki a forgatáson annyit kellett mondania a süket telefonba: „Nem értem. Nem értem." Ezekután érdekelne, hogy Pilinszky tudta-e, hogy szavalata egy szexjelenet aláfestése lesz. Igaz, az eredeti mű ismeretében feltételezhette, hogy nem húsvéti körmenet lesz annak adaptációja sem. És itt világlik ki, hogy az igazi művészet se nem obszcén, se nem prűd. Ha igazi, akkor nem erkölcstelen, és ha hiteles, akkor a nyersesége nem durvaság, hanem őszinteség. Bódy filmjében tökéletes egyensúlyban van a szakralitás a trivialitással. És azt, hogy mennyire fontos volt neki Pilinszky jelenléte, az is bizonyítja, hogy következő – utolsó – filmjét is vele zárja. „Pilinszky Jancsi nemrég, halála évében elmondta egy álmát" – kezdi a mesélést a Kutya éji dalának zárójelenetében maga Bódy Gábor. És elmeséli, hogy a bal lator leszáll a keresztről, és hazasétál. A nagy kételyek a nagy bizonyosságok árnyékai. De Pilinszky sem, Bódy sem csak az árnyékot ismerte.









Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Láng Orsolya


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.