Szemle / Siker, polc, irodalom és a kritika undora

Geréb Zita
Siker, polc, irodalom és a kritika undora

Román folyóiratok márciusban, áprilisban

Március
Akkor sikeres valaki Romániában, ha gyűlölik. Amíg senki nem irigy rád, addig nem létezel. Az irigység és a gyűlölet nagy örömök okozója, az elismerés és a siker legfőbb mutatói. Azonban még mindig nem teljes a siker, hacsak nem történik meg az a bizonyos „nuntă cosmică” („kozmikus esküvő”, a halál metaforikus megjelenítése a Mioricában), az utókort ugyanis ettől a pillanattól számítva kezdik érdekelni az „értékeid”, példa erre a román irodalomból Ionel Teodoreanu, Gellu Naum, Cezar Petrescu, Max Blecher, Mateiu I. Caragiale. A siker jele a pánikot, a félelmet keltő erő, semmiképpen nem a tisztelet. A presztízs valóban nagyszerű, vagyis sajnálatra méltó, míg az erő borzalmas, vagyis tiszteletre méltó. Az erő elkábít, a presztízsbe beletörődsz. Ez így nem normális, de reális, írja a Dilema egyik márciusi számában Dan C. Mihăilescu (Succesul? Să fie şi la ei, acolo! A siker? Kapjanak belőle ők is, ott! Dilema veche, március 3–9, 110). Ugyanebben a számban szólaltatja meg Marius Chivu a román irodalmi kultúra (pardon: khulthúra) ma már külföldön is ismert alkotóit (Succesul, la mijolc de Rău şi Bun [A siker a Jó és Rossz között]), hogy beszéljenek sikereik előnyeiről és hátrányairól.

Ştefan Agopian nem lelkes, hogy bekerült a tankönyvekbe, ettől még nem tartja magát sikeresnek, inkább akkor, ha majd könyvesboltot vagy autóbuszállomást neveznek el róla. Ha már itt vagyunk, nem érdemes kihagyni Dan Lungu írását sem, irodalmi alkotótáborokra emlékszik vissza, pontosabban azokra, akiknek jelszavuk volt, hogy „viszlát, találkozunk a tankönyvekben” (La manual, birjar! [A tankönyvbe, kocsis!]). Mircea Cărtărescu elégedett, ha egyik napról a másikra nem írja át a szövegeit. A siker semmiképpen nem az eladott könyvek számával mérhető. Felmérések szerint azonban még mindig a De ce iubim femeile (Miért szeretjük a nőket) című kötetére a legnagyobb a kereslet, több mint százezer példány kelt el belőle. Ezt követi Andrei Pleşu a Despre îngeri (Angyalokról) kötetével, és harmadikként Gabriel Liiceanu az Uşa interzisă (A tiltott ajtó) című alkotásával, mindkettőből több mint negyvenezer példányt adtak el. Alex Ştefănescu a saját kiadójában tavaly megjelent irodalomtörténetével Istoria literaturii române contemporane, 1941–2000 (Kortárs román irodalomtörténet, 1941–2000) nem írja be magát a sikeresek közé, mégis az utóbbi hónapok legjobban vadászott botrányregénye, írja róla Nicoleta Sălcudeanu Romanul de scandal al literaturii (Az irodalom botrányregénye) című írásában (Vatra, 1–2, 2006).

Dan C. Mihăilescu írása Istoria lui Alex Ştefănescu: fervoarea criticului kamikadze (Alex Ştefănescu irodalomtörténete…) az Idei în dialog januári számában szórakoztató olvasmányt ígér, de azt is megtudjuk: Mihăilescu szerint hogyan értelmezhető egy olyan kijelentés, miszerint a törekvés, hogy író maradhass, maga is egy alkotás (Idei în dialog, január, 1). Az Observator cultural márciusi számának ugyancsak központi témája mind a szerző, mind a kötete körül kialakult diskurzus. Carmen Musat (Arca lui Noe se scufundă [Noé bárkája süllyedőben]) kideríti, hogy miért is van süllyedőben Noé bárkája (Observator cultural, március 3–9, 55). Kimarad az irodalomtörténetből, benne van a tankönyvekben, Ştefan Agopian, a Les Belles Étrangeres egyik tagja, értékeli azokat az írókat, akik felfedeznek és saját világot alkotnak. Ovidiu Simonca kifaggatja őt az Observator cultural fent említett számában (Nagy öröm számomra felfedezni és kitalálni világokat, Observator cultural, március 2–8, 53), és az is napfényre jut: Agopiant érdeklik a fiatal tehetségek, mint például Florina Ilis és legújabb sikerkönyve, a Cruciada copiilor (Gyermekek keresztes hadjárata), akitől egy másik interjúból megtudhatjuk: miért nincs pont a regényeiben, csak vessző (Románia egy olyan probléma számomra… Observator cultural, március 23–29, 56).

Sőt, Sanda Cordoş Româniada című írásából az is kiderül, hogy egy újabb Románia-témát megcélzó mű a Cruciada copiilor, vagyis újabb válaszokat kapunk a mit jelent Románia és milyen a román a 21. században (Vatra, 1–2, 2006) kérdésére. Alain Gavrilutiu Nu toată iarba e la fel (Nem minden fű egyforma) című könyve a Humanitas kiadótól a jelek szerint nem lesz sikerköny, Bianca Burta-Cernat izgalmas részleteket árul el a szerző életrajzából (Observator cultural, március 9–15, 54). Ugyanitt derül ki, hogy a jókedvet nem kell megszervezni, egy jó regényt annál inkább, ennek viszont nyoma sincs Mariana Gorczyca regényében: Cheful nu se organizează, vine de la sine (A hangulatot nem kell megszervezni, jön magától). A Suplimentul de cultură 68. számában Radu P. Gheo írásából megtudjuk, hogy melyek a legismertebb ismeretlen regények (Cele mai cunoscute romane necunoscute, Suplimentul de cultură, március 18–24, 68). A lap egy korábbi számából kiderül, hogy nemcsak a románoknak, de a franciáknak is megvan a maguk humorérzéke, könyvesboltjaikban a Les Belles Étrangeres nagyjai, mint például Dan Lungu vagy Gabriela Adameşteanu Esterházy Péterrel és a szláv szerzőkkel együtt került közös polcra. Constantin Vica A trecut vacanţa (Eltelt a vakáció ) című beszámolójából kiderül, hogy Cărtărescu hogyan reflektál a helyzetre (Suplimentul de cultură, február 25 – március 3, 65). Az író különben nemcsak egy mediatizált sztár, ahogy azt magáról állítja, ugyanis Cristi Neagoe szerint Cărtărescu cool, de nem úgy, mint például Macedonski. A közismert filmkritikus, Alex. Leo Şerban kérdéseire válaszolva, C. Neagoe körülírja a cooltúrah és a khulthúra fogalmait, az viszont nincs pontosítva, hogy miféle trükköket kellene megtanulnia a klasszikus kultúrának (azaz a khulthúrának) a tömegcooltúrától (Alex. Leo Şerban, Cristi Neagoe: Cultura, Coolturah şi Khulthura, Suplimentul de cultură, március 11–17, 67). Hogy mi is az a cool, hol történik az első említése (XIV. század!), ki számít annak a román kultúrában, megtudható ugyanennek a számnak a Cum să fii cool în cultura română című rovatából. Az írás különben cool a maga módján.

Április
Létezik egy olyan komplexus a román értelmiségiek körében, amit a marginális kultúra korlátai váltanak ki. Ezek a korlátok már évszázadok óta kísér(t)ik a kultúra létrehozóit, forrásuk a mára már mitizálódott és egyenesen átokként értelmezett történelmi realitás. Gabriel Liiceanu Miért nehéz nekünk eljutni önökhöz? című írásában három olyan fogyatékosságról értekezik, amelyből összefonódik ez az átok, és amely állandóan kíséri a román értelmiségit, valahányszor egy másik kulturális térben fordul meg, és megkockáztatja eladni „portékáját” ott, a határokon túl, különösen Párizsban (De ce ne e greu să ajungem la dumneavoastră? 22, 840., április 11–17 ).

Újabb kérdés terjengős válaszokkal az aLtitudini áprilisi számában: Miért szeretjük Cărtărescu irodalmát vagy hogyan beszélünk a „másikról”. Az írás témája még mindig a De ce iubim femeile (Miért szeretjük a nőket), amelyben Cărtărescu ugyanúgy kísérletezik az ember, a nőiség és a szexualitás lehetőségeivel, mint Kathy Acher, Johanna Russ, Le Guin, Dennis Cooper, Angela Carter, Manuel Puig vagy Jeffrey Eugenides, de aligha van közös vonásuk a szerzővel (De ce iubim literatura lui Cărtărescu sau cum vorbim despre „celălalt”, aLtitudini, 2., április, 2006).

Az éjszakai nő és egyéb mezítlábas történetek Radu Albala újabb regénye (Femeia de la miezul nopţii şi alte povestiri desculţe, Humanitas, 2006), melyből Simona Sora az „éjszakai nőt” magával a sorscsapással azonosítja, aki elől nincs menekvés (Paradis, Dilema veche, 117., 21–27 április).

„Senki, még Veronica Micle sem szerette annyira mélyen és tragikusan a költőt (M. Eminescu), mint Ion Negoiţescu.” Ezzel a kijelentéssel csak népszerűbb lett Alex Ştefănescu és legújabb kortárs román irodalomtörténete Dan C. Mihăilescu, ma igen népszerű irodalomkritikus szerint, aki Negoiţescu-t valamikor nagyra értékelte. Mihăilescu szerint nem is a döbbenet erejével hatnak ezek a mondatok, hanem ez már maga az undor, egy súlyosan beteg elme szüleménye (A vezér vagy az androgün?). A Cuvântul legutóbbi számában többet is olvashatunk a kritikus lázongásairól, Ion Vianu humoros írása pedig (Egy ártatlan vérszomj) teljesen másképp láttatja a helyzetet (Cuvântul, O nevinovată sete de sînge, 3., márc. 15. – ápr. 15., 2006, Voievodul sau androginul? 12., December, 2005). Radu Pavel Gheo hasonló kritikusokat céloz meg, akik felrúgják a szakmai etikát, akik szándékosan „kitörölnek” neveket, ugyanakkor csodálja is a művészien kivitelezett végrehajtást (Criticul de după colţ, Suplimentul de cultură, 70., április 1–7). A témát tovább boncolja a lap Az irodalomkritikus deontológiája című rovatában, ahol közismert fiatal irodalomkritikusok válaszolnak a szakma sokat vitatott kérdéseire (Deontologia criticului literar, Suplimentul de cultură, 72., április 15–21.).

Filip Florian és Matei Florian szerzőpáros Băiuţeii című regénye jelzi, hogy a jelenkori román próza még lassú, ugyanakkor visszafordíthatatlan, ezért látványos fejlődésben van. A regény különben Cărtărescu Nostalgia (Sóvárgás), Simona Popescu Exuviile, valamint Ovidiu Verdeş Muzici şi faze (Muzsikák és idők) című alkotásaival rokonítható, amelyek a gyermek- és kamaszkor változatos perspektíváit kínálják, és amelyek hátteréül ugyanaz a munkásnegyed és kommunista ideológia szolgál (Ovidiu Simonca, Chipul tatălui, Apám arca, Observator cultural, 60–61, április 20–május 3). Témába vág Costel Baboş Aş crede în Dumnezeu (Hinnék az Istenben) című regénye, amely 2005-ben jelent meg a Cartea Româneasca kiadónál, újabb bizonyítékaként a narráció előtérbe kerülésének. Adina Diniţoiu bővebben ír a regényről (Un nefilolog la graniţele literaturii, Observator cultural, 60–61., április 20–május 3). Ugyanennél a kiadónál jelent meg egy másik regény, Dan Stanca Mut (Néma), jelenleg az egyetlen, amely Eliadéhoz közelít (Tania Radu: Insomnia imaginaţiei, Álmatlan képzelet, 22, 841., április 21–27).

És van még újra kiadott esszékötet, Alexandru Paleologu két alkotását, a Bunul-simţ ca paradox (A józan ész mint paradoxon) és a Despre lucrurile cu adevărat importante (A valóban fontos dolgokról) olvashatjuk a Cartea Româneasca kiadásában, ahol a szerző előítéleteket mozdít ki, az egyes közhelyek újszerű láttatását kínálja, elfelejtett igazságokra hívja fel a figyelmet, mozgásba hozva az értelmet és kerülve a csordaszellemet, a fanatikus egyoldalúságot, egyszóval mindent, ami a mechanikus, a sztereotip és a lusta gondolkodás következménye (Un antidot puternic pentru lenea minţii, Az ész lustaságának hatékony ellenmérge, Observator cultural, 60–61., április 20. –május 3.).

Elkészült Cecilia Ştefănescu Legături bolnavicioase (Beteges viszonyok) című regényének filmes adaptációja Tudor Giurgiu rendezésében. Újszerűsége, hogy teljesen más, mint a regény, azaz valami olyasmi jelenik meg a mozivásznon, ami aligha rajzolódik ki a regényből (Valerian Sava, Film. Observator cultural, 58., április 6–12.).

A nagy tekintélyű irodalomkritikus, Nicolae Manolescu szintén másként mutatja magát Păcatele tinereţilor (Bűnös ifjúkor) című kötetében (Doris Mironescu: Păcatele tinereţilor, Suplimentul de cultură, 70., április 1–7). Manolescu prózája túlságosan „óvatos”, félénk és törékeny a szerző, amikor irodalmi alkotásokkal van dolga. Vajon hihetünk neki?



Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Geréb Zita


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.