Vers, próza / Száradás

Németh Gábor Dávid
Száradás

[2022. március]



 
Víz alá küldenek újfajta mérgekért.
A kísértetekkel telített iszapba ásott
hárítások levedlik az áttetsző vizeket,
gondoltam, de kezd kiázni belőlem
minden hiedelemvilág. Hiába hát bármi
kalimpálás, bár működnek a tenyésztett reflexek,
nem küzdök már semmi ellen, megadóan süllyedek.
 
A visszatartott lélegzet szúrni kezd,
mint egy lenyelt hegy csúcsa. Legalább ébren tart,
mert az álmatlanokat hínárba csavarják.
Magamhoz hasonlóvá kényszerítem
az üledéket: a homályban kétessé válik minden,
ami egyszerű.
 
Megszűnnek a felszín hangjai: hangtompítót
csavartak magukra a fentiek, ami csak sejtetni engedi
a fegyvert mögötte. Úgysem úszom meg,
hogy kimenjek a hőségbe, száradjak, ráncosodjak,
és elcsendesedjek. Mintha visszahódítanék valamit.
 
 
 


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Németh Gábor Dávid


A szerzőtől még

   Édes rontás
   Szellemcsaládfa


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.