Vers, próza / Szélcsend után

Nagy Zalán
Szélcsend után

[2022. március]




Nyakamba fúj a szellő, ami talán csak
pillangócsapás volt pár éve messze innen,
aranyozott minták, kovácsoltvas kapuk,
öregember slattyog fel-alá a kertben.

Lesem, lesem, nagyapám, vízhasad
hány liter, mekkorára dagad az örvény,
mielőtt eltűnne hirtelen?
Ágyba vizelsz rendszerint. Meg ne mozdulj,
összenyomod a katicababákat
és a csecsemőférgeket. Olyan nehéz vagy,
olyan nagyon nehéz tudsz lenni.

A szélcsend az búcsú,
kényszertalálkozás. Gondoltál már arra,
hogy úgy fekszem rajtad, mint hajó
a tenger fenekén? Megalázó ez,
ismerősen bűzlik, és ezért szeretjük.
A vasárnapi ebéd pisztráng, megint, nyilván.

Körmönfont dolog a törődés, álmomban
gondnokok kopognak vastag talpú
cipőben, mindent többször zárni,
mindent egyszer nyitni, vattával tömni be
a falnak a füleit. Álmomban gondnokok
rohannak ki a köztérre, összeverekednek,
de nem jön ki a rendőrség,
és a sötétben egyetlen kamera se rögzít felvételeket.

Napellenzőt hordanak a pálmafák,
távoli tájak terülnek szét fejemben,
mint a szőnyegként felcsavart gyep.

Ha egyetlen kívánságom lenne,
most mégis mit kívánhatnék?
Akárcsak a szemem fényére,
szélcsend után, úgy tudjak vigyázni rád.




Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Nagy Zalán


A szerzőtől még

   Madártávlatból


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.