Vers, próza / Szívverés

Borsodi L. László
Szívverés

[2022. március]



(Zsoltárparafrázis 42–43.)
 
Amikor gyermekként ministráltam, egészen közel voltam hozzád,
néztem, ahogy a pap felemeli a kenyeret, mondván: „Ez az én testem…”;
majd felemelte a kelyhet, és azt mondta: „Ez az én vérem…”
És hittem, hogy te vagy az ostyában, hittem, te vagy a borban.
És te mindig velem maradtál: akkor is, ha náthásan szortyogtam,
ha súlyos lázban fetrengtem, vagy vakbélgyulladástól elöntött a genny,
megvigasztaltál, amikor nem akartak játszani velem, vagy gúnyolódtak,
hogy foci helyett miért gombfocizok, és miért rollerezek, ha van biciklim,
megvédtél, amikor szembecsukták velem az ajtót, és kutyákat
küldtek rám,
elhallgattad, ha magam helyett téged hibáztatlak, amiért nem szeretnek,
s eltűrted, ha egy városi kocsmában hajnalig dorbézolok bánatomban.
Te mindig, mindig velem maradtál: akkor is, amikor édesanyám beteg lett,
s én aggódva figyeltem, mikor tér vissza arcába a pirosság, szemébe
a mosoly,
és nem hagytál magamra akkor sem, amikor nagyanyám hajnalban
elaludt,
majd sorban mind aludni tértek: édesanyám, másik nagyanyám,
nagyapám.
Biztos fedezéknek idős apámat hagytad mellettem, általa éreztem, tudtam,
ha hallgatsz is, ha kérdésemre nem is felelsz, rejtetten mégis itt vagy.
De egy napon magaddal vitted őt is a némaságba, bezárult a családi
kripta.
Itt hagytál magamra, s hiába akarom, hiába énekelném, „Ahogy
a szarvas…”,
hogy „Mikor mehetek már, hogy lássam…”, cserbenhagy a mondat,
nem ér utol, nem éri utol a szó, örvény hív örvényt, hullám a hullámhoz,
reped, szakadoz, roskad minden az ég alatt. A szívverésem hallani.
 
 
 


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Borsodi L. László


A szerzőtől még

   Lábnyom
   Olyan messze


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.