Vers, próza / Tükörélmény

Bánfai Zsolt
Tükörélmény

[2022. március]



 
A pillanat egy fénytelen tükörben ül.
Térélmény, egyben időtlenség a fény számára, hogy
megnyilvánulhasson. Hiánykommunikáció. Tompára
csiszolt lapokon a keserű tekintet.
Még gyerek lehettél, mikor rászoktál, hogy rendszeresen
sétálj a varjakkal. Innen eredhet önsajnálatod, melyet
nem oldott fel az emlékezés. Károkat okozni könnyű volt,
de beszélni róluk szívszorító. Barátaid, sőt szövetségeseid lettek
a szomorúság madarai.
 
Sosem gondoltuk volna, hogy az üveget metszik, a rózsákat
levágják, az emberi rendben a disznókat nemesítik, keresztezik,
felkenik őket. A kereszttel nekünk más koncepcióink volt.
Kertészek végül mégsem lettünk. Vágytunk rá ugyan, de nem volt
bátorságunk meghatározni magunkat a földön, hova minden
vérvonalunk végül elvezetett.
Persze, azért voltak erősségeink is. A betoncsíkok és kockák
fölött egy utolsó utáni karcsapás. Töredezett, olcsó folyó.
Eresz, majd csatorna, táguló lüktetés. Önmagunkat látjuk a kattogó
ébredésben vizes falak mögött, kopnak a napok, hordalékokban
a partra szállított idő, mégsem feslik fel minden szőttes.
 
Lassan kortyoljuk együtt az alföldet. Homokágy, búgó hangtál,
öblös, becsomagolt porcelánszimfónia. Anyátlan gyerekek, sár.
Vas- és kapcsolathiány, újra- és újrakomponált melankólia.
Az azonossághoz végül két út vezetett. Az egyik összeállt,
a másik, mint egy kerub, saját tudatára ébredt.




 


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Bánfai Zsolt


A szerzőtől még

   Áttűnések
   Körtánc
   Dagerrotípia


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.