Vers, próza / Téli éjszakák

Jánosházy György
Téli éjszakák

Ezek a rémes, hosszú téli éjek,
csillagtalan, vigasztalan sötét,
melyben a lélek önmagába mélyed,
s fojtón feszül föléje füstös ég,

sovány, vén pók strázsál elnyűtt fonálon,
kint álmatlan kutya nyüszít s morog,
égő, tikkadt szememre sem jön álom,
mit sem segítnek ízetlen porok,

ágyam köré lopakodik a nemlét
bugyrából sok vádló, keserves emlék,
holt szeretők virrasztanak velem…

Mire felbukkan újra a komor Nap,
és hangtalan jajjal köddé omolnak,
egy hajszállal fehérebb lett fejem.


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Jánosházy György


A szerzőtől még

   Sötétben
   Sétatéri hattyúk
   Álmodik a zongora
   Sohasem volt kutyám
   Csapdában


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.