Vers, próza / Utóférfiak

Ruxandra Cesereanu
Utóférfiak

A szerző jegyzete: Utóférfiak: Azok a férfiak, akiket egy nő szavakba facsar, azok valami utóférfiak. Többnyire nem marad más belőlük, mint lenyúzott és száradni kitett bőrük. Néha viszont mégiscsak víziók, fantazmagóriák, érzések és érzelmek maradnak utánuk

Dic mihi, Musa, virum
[Szólj nekem, Múzsa, a férfiról]
(Horatius: Ars poetica)

Utóférfi (1)


Az első férfi, akiről a különbnél különb férfiak e sorozatában írni fogok, macska volt. Mindenki azt gondolhatná, hogy persze, kandúr, pedig nem, zöld macska volt, metsző tekintetű, sűrű, rövidre nyírt bajszú macska. Huszármacska, fura vágyakkal, melyeket el is mesélt nekem, ahogy ott álltunk a pavilon lépcsőjén. Meleg volt a hangja, kissé rekedtes is a sok cigarettától, egy félig porosz, félig lengyel százados hangja. Alacsony volt, halkan, ringatózva járt, szeme enyhén megduzzadt a sok alkoholtól, pont mint egy vidám békáé. Hát ezért tetszett ő nekem: macska is volt, meg békuci is. Közénk tartozott ez a férfi, közénk, nők közé, majdnem olyan volt, mint mi: nem veszítette el fiús érzékenységét, nem vágyott arra, hogy másik férfival egyesüljön, hogy magához hasonlóval gyakorolja a szexuális élvezeteket. Soha. A nőket meleg gömbölydedségeknek nevezte, és megtanulta a cirógatások ízét. Hogy mi a nő mint meleg gömbölydedség, nem tudtam, de tetszett az, ahogy a szót kiejtette a száján. Lassan beszélt, megrágta a szavakat, mint a halvát, tempósan nyeldekelve őket. Így jött az ötlet, hogy írjak a férfiakról. Mert arról kezdett nekem akkor mesélni, hogyan szeretett volna nő lenni egy napig. Hogyan áldozott volna egy egész napot az életéből, hogy megtudja, milyen érzés, ha ott lent, a nyíláson folyik a vére, milyen vér is az, és honnan is folyik kifelé. Nagyon kötődött a mi női életünkhöz, gyöngéden és vidáman, mert, mint már mondtam, macska volt. Nem akarta tudni viszont, hogy milyen a szülés, a teremtés kínjai a legkevésbé sem izgatták. Egyetlen napig akart nő lenni. Férfihoz képest a vágyai furák voltak, de azért érthetőek is, engem mindenképpen elbűvöltek. Szeretett volna erszényt magának, de nem olyan erszényt, mint a kengurué: sokkal rejtettebbet, láthatatlanabbat, olyat, amelyben nyugodtan tarthatja a szeretőjét. Pontosabban azt szerette volna, ha szerelme az egész napját az erszényben tölti, ő pedig mindenhová magával hordozza, s így megóvja e világ szájától és kísértéseitől. Csak éjszaka, a csillagok fényénél engedte volna ki a friss levegőre, s amint elmagyarázta nekem, nagyon ritkán hagyta volna tévézni. De minden reg gel kávét főzött volna neki, és, mint a mosómacit, megmosdatta volna. Megleste volna imádkozás közben, hogy imádkozik-e érte is. Ő maga etette volna, mint egy törékeny lényt. Hát jó, mondtam neki, de ez a szerető akkorka lehetne csak, mint egy ötéves kislány, másképp hogyan is férne be az erszényedbe? S mit tehetsz egy olyan szeretővel, akinek a teste ötéves kislányé? Egy szerető, aki mindig veled és benned van, mit akarhatnék ennél többet? Zsebszerető, mormogtam én. Mesélnék neki, meg fésülgetném, szakított félbe. Jól megnéztem ezt a férfit: macska volt férfiból, úgyhogy azt mondtam neki, miáu-miáu, s azzal elhúztam.

Utóférfi (2)


Magas és vörös volt, és mindig feketében járt. Izgalmas férfi volt, de úgy óvakodtam tőle, mint a pestistől. Soha, semmiképpen nem kívántam, hogy hozzám érjen. Undorodtam tőle, mint egy hisztérikus és befejezetlen férfitól. Kezei kicsik és lányosak, szeme autistáé. Pajkos volt és elbűvölő, nagy mesemondó, amolyan színes-szájas, ha éppen nem tört rá a paranoia. A testét soha nem lehetett látni, mert be volt tekerve, el volt rejtve a bő ruhák rétegeivel. Elutasította saját testét, ezért olyan volt, mint egy gyászhuszár. Bőre fehér volt, nem szokott érintéshez. Nem tudta, mi a kísértés, vagy mi a vágy, ő magának effélét soha nem engedett meg. Megrémítette a világ, benne a sok járkáló emberi test. Ha választhatott volna, minek szülessen meg, test nélküli léleknek született volna. Ezért ő valójában inkább kísértet volt. Férfi volt, saját testébe mint kriptába zárva. Hangja éles volt, mint házsártos vagy kiváncsiskodó asszonyé: úgy tűnt, teljes életbizalmát az a hisztérikus hang hordozza, minden férfiassága, mely át kellett volna járja őt, abban a hangban sipítozott. Mit lehet tenni egy ilyen férfival? Hagyni elveszni a nyelvben, találja csak meg egyedül a maga útját. Irtózott a hímtagjától, mert saját testétől viszolygott. Néha émelyegtem tőle és a magányától. Máskor meg odavoltam érte, mert vörös volt, és feketében járt.

Utóférfi (3)


Érett férfi volt, nagyon érett, testes és puha. Sem csúnya nem volt, sem szép, de a hangja, a hangja az olyan volt, hogy véle minden nőt le- s fölvett lábáról. Eleven és szelíd férfihangja volt, álmos, párás bőrű férfié. Tetszett nékem az a hang, mint paplan, mint vetett ágy. Remegtem azért a hangért, utánahajoltam, hogy leszedjem, mint egy dús, lédús gyümölcsöt. Úgy dörzsölődtem ahhoz a hanghoz, miként egy testhez. Test is volt, tényleg, csúszós, nedves, ezért volt, hogy úgy legyűrte a fülemet, mint kitakart nemi szerveket. Kettészakadt nemi szervvel hallgattam, s az ő hangja belém zuhant, mint csöndes, lágy lavina. Jó volt. Volt benne valami selymes, orchideaszerű zokogás. Túlsúlyossága nem csábított testi szerelemre, de nem is taszított. Szokásos kövérség volt, elviselhető. De a hangja érett hímtag volt, egyáltalán nem sietős, inkább jel, átjáró, válaszút. Kövérkés és butuska volt a keze. Érzékisége csekély, de működőképes.

Utóférfi (4)


Hosszú, fekete haja mosószappan-szagot árasztott, riadtan figyeltem hosszú, fekete haját. Néha a szeme belelógott a hajába, ott is függött hosszan, mint két denevér. Csupa csont és csontocska volt, száraz, nehezen simogatható férfi, mert már morzsányi hús sem maradt rajta. Nem tudom, hogyan értek hozzá a nők, én soha nem nyúltam hozzá. Hosszú, fekete haja bőven elég volt. Hosszú, fekete baldachinom. Minden hajlata nyikorgott, csenevész volt a mellkasa, egy önmagába préselt férfi, drága betegecske. Hangját csak akkor szerettem, amikor rángatózó arccal fogát csikorgatta. Mert különben rekedt és szúrós hangja volt, szúrta a húsomat, s ezt nem szerettem. Nem bírtam elképzelni, hogyan szeretkezik ez az ember, mert nekem talpától a feje búbjáig olyan volt, mint egyetlen, magas csont. Nem tetszett a szakálla, ha viszont lenyírta volna, többé föl nem ismerem. Pallérozott haj és csont, ennyi volt ő nekem.

Utóférfi (5)


Faun volt, sápadt férfi, kemény szakállal. Teste görbe, ívelt, mintha folyamatosan nőket ölelt volna. Gyakran megkívánta őket, de nem akarta magát exponálni. Nézte őket, s ez neki elég volt. Némiképp ragadozó szája volt, erős fogai szaggatásra méltók. Női nemi szervek szorgos pásztora lehetett volna, juhocskái boldogak és szófogadóak. De ő adott a külsőségekre.Mohón érintett volna kezével, vadul szúrt volna szakállával. De ő nem. A testről beszélt, s nem a birtoklásról, pedig ez utóbbi tartotta őt fogva. Elégedett mosolyával tükröztette férfiasságát, minden nőt alaposan megszemlélt, meg is érintett menet közben, mintha csak megpaskolná a farukat, hogy lássa, mekkora, és ennyi. Sokszor beszélgettem vele nőkről és férfiakról, szerettem vele beszélgetni. Testét nem láttam soha, de sejtettem, hogy kegyetlenül szőrös. Erdőkerülő szakállából érezni lehetett. Valószínű, hogy a szőrös teste gátolta, hogy kieressze magát: nem mintha szégyenkezhetett volna miatta, hanem mert liánok köré volt csavarodva, melyek megtiltották neki, hogy tovább menjen. A felnőtt, mégis éretlen férfi dzsungele miatt. Faun-férfi dzsungele, valahogy mégis megszelídítve. Konformista, kiszámítható férfi dzsungele, sajnos.

Utóférfi (6)


Férfiacska volt, vagyis kicsi és üde férfi. Ajka erős, és jól kontúrozott. Gerillaharcos volt, pedig úgy nézett ki, mint egy kis szerzetes. Nem tudom, mit tudhatott a nőkről, vagy hogy volt-e dolga velük egyáltalán. Teste meggyötört volt, vagy inkább összeomlott. Pedig fiatal volt.Mint egy tengericsikó. De olyannak is tűnt, mint aki inkvizítornak készül megzabolázván testét és annak nedveit. Ugyanígy lehetett volna belőle egy beteljesedett, csábító férfi, nő-gurmand. Óvatosnak kellett lennie, mert olyan vékonyka volt, hogy könnyen beszakadhatott a túl sok női szenvedély alatt. Gyönyörködtem benne, mintha az én művem volna, még ha nem is tökéletes. Szeme elmélyült: spanyolos érzékiséget sugárzott, nem kívánósat, ha69 nem visszafogottat. Szempillái – száz, egymásba gabalyodott, fáradhatatlan ágyék – izgatóak voltak. Az volt az érzésem, hogy bebáboz velük engem is. Érte szerettem volna fiatalabb lenni, de az idő eljárt fölöttem.

Utóférfi (7)


Bolondultam a magas férfiakért, és az ő magassága pont ínyemre lett volna. Csakhogy notórius maszturbáns volt. Gyöngyházfényű, majdnem japános bőr, szempillái seprűcskék, érzéki ajkak és teleszkopikus szem. Elkábult a nőktől, azok pedig imádták őt: bőven sokat meg is kapott, mégsem volt neki elég, mert hát a szerelmi aktusok után sem tudott volna soha lemondani egy menet maszturbálásról. Hát ezért undorodtam tőle, sajnáltam is persze. A teste olyan volt számára, mint testi-lelki jóbarát, bármit megtett volna vele, de semmi pénzért meg nem rövidítette volna őt bármiben is. Ezért aztán mindenre felhasználta, mint egy lágy rabszolgát. Mégis teste karcsú és mozgékony maradt, minden ízében fiatal test, vére vidáman csörgedezett ereiben és vénáiban. Mégis kívül mindenen. Önmaga betege, hát dadogott is. Sajnáltam ezt a világunkban oly idegen férfit. Akárhány nőt kapott is meg, ő csak a saját hímtagjával törődött, vele evett, vele álmodott, vele imádkozott Istenhez. Mi mást mondhatnék, mint azt, hogy: ámen.

Utóférfi (8)


Egy-két-hár, egy-két-hár, saját húsába merül, papirosvágyú nőkre pillant sandán, lopva, kimeredt és mozdulatlan a pillantása, mint egy szfinxé, furán simogatja falánk, fölhevült és legyőzött férfitestét, simogatja szőrős kezével, lábával a rossz levegőt hasítja szét, leesik, s nincs megállás az emésztő zúgásban, kiáltásába burkolt bagoly, a Maszturbánsnak nincsenek istenei, partjai testének nincsenek, nincsenek még kulcsai sem. Ragacsos, elkeserítő és nehéz érintése egy pillanatra fölemeli őt az égbe, egy pillanatra a lekvárízű nirvánába ragadja el. Úgy tűnhetne, hogy jógit látunk lótuszülésben, ha szája nem nyílna szét, ha merev mosolyán nyál nem szivárogna, ha karja nem járna, mint szélmalom, anélkül, hogy egy eszement Don Quijote chimérája volna e földön. Úgy tűnhetne, hogy milliomos, nyolcvanas szülők árváját látjuk, ha szeme nem ugrálna betegesen és fürgén, egy-két-hár, egy-két-hár, a Maszturbáns önmagával keringőzik, vagy az emlegetett nők fantazmagórikus testével tangózik, nem halálosak, nem érzékiek, inkább keserűek, kiálló mellbimbóikkal, pokolfekete ágyékukkal, kifulladásig úszik, a Maszturbáns kiutat keres.

Utóférfi (9)


Óriás férfi volt, olyan százötven kilós: a legkövérebb és a legszexibb férfi, akit életemben láttam. Teste, még ha zsíros is, barátságos és nyugodt volt, önmagával egyenlő, s ezt én szerettem. Nem képzeltem magam elé soha levetkőzve, erre semmi szükség nem volt: meleg és érzéki hangja mindazt megtette, amire test képes. Fölmászhattál arra a hangra, mint egy majomkenyérfára, évekig élhettél rajta, és semmiben szükséget nem láttál volna. Remegő bazilika volt az a test, földönkívüli, mutáns csigaként keringett. Volt valami királyi abban az óriás testben, hús-székesegyház volt, sárga bundákkal takart csontraktár, mint egy szibériai Matuzsálem, olyan volt. Ha van nő, aki Yetit el tudná hangbéli, csupáncsak hangbéli szeretőjeként képzelni, akkor ezt a férfit képzelné el, életem legkövérebb és legszexibb férfiját.

SELYEM ZSUZSA fordítása

Részlet a szerző azonos című regényéből, fordítása előkészületben a pécsi Jelenkor Kiadónál.


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Ruxandra Cesereanu


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.