Vers, próza / Versek

Viorel Mureşan
Versek[2016. június]



KÉSŐ GÓTIKA

hallotta vagy csak úgy tűnt mintha hallaná
a kakast mely fényes nappal kukorékolt
lábon állva
egy kerítésen
a kerítés közelében pedig hallgatag rés
tátongott
rögtön eszedbe is jutott hogy
egyes utcák kastélyai
melyek földből nőttek ki
miért tűnik Rilke írásának
a lélek
mint mondtam
a fölösleges tárgyak színét viseli
és a közepében mindig ott ül
egy halványsárga pipájú ember aki hegedűt árul
én a sétányokon császkálok arcom éke
a naivitás
lövések tágítják a horizontot
hogy felboruljon a sziklákon
s elhalad a hölgy hatalmas fésűvel
a hajában
nyári napok tőrei
napalakba rendezve
a sugarak közepén pedig egy gyerek szeme
a fal aminek most támaszkodom
olyan mint egy lefejezettel eltöltött éjszaka otthon
a dércsípte rózsaszirmok között
a hangyák kiássák isten arcát



KINEGETIKA

napfogyatkozással írok ma neked
ezért a szavak kissé elnyújtottak lesznek
farkincájuk pedig arcul fog csapni
te csak viharzó madarakkal válaszolj
amilyennek mintha láttalak volna
előjönni menekülve egy akácból
lángoló szívét
melledhez szorítva
futottál hogy eltűnhess a domb mögött



ÉNEK A FONÓNÁL

szóba elegyedtem az előttem lévő penészfolttal
és azt mondta éppen hoz nekem
fából készült kofferében
hogy játsszak velük
néhány gyerekkori felleget
melyek mint szövetdarabok maradtak
ott egy kéz ujjain lógva
benned van a létra is eltemetve
mellyel elérhetjük őket
súgta még
szájából kilógó piros nyelvével
a penészfolt
csak várjunk még
várjunk még egy keveset
amíg a hús is lehull a csontokról
annyi türelmünk legyen még
és hozzáférünk a játékhoz



HALÁSZOK A VÍZESÉSBEN

megjöttünk
hogy egyenként elhelyezzünk egy árnyékot
a falnál
egy lélek kezében kardot tartva
áthatol az ablakon
de
hogy leírhasd egy karácsonyi fenyőcsemete magányát
ott
az öregotthonban
csak néhány nádszálra van szükség békakuruttyolásra
és egy nagy tóra
amit nézhetsz befagyni
fenékig



MOST LÁTOM AZ ARCOM


a nevem henri matisse
és elfelejtettem becsukni egy ablakot
amin fehér ingek szálltak be
meg galambocskák
köztük látom az arcom is
amint otthagytad a falon
a kezeim
mennyire hasonlítottak egy lebegő műhelyhez
mikor alattuk a hullámok száradtak a napon
félve harapok a fényből
és eszembe jut
hogy mi vagyunk a por mely elfedi
a napot Platón valamelyik dialógusában
milyen távol vannak most a felhők
és az alattuk lévő ürességben
felemelem féreg-termetem
gyűrűről gyűrűre



2010. SZEPTEMBER 26.

gondoltad volna valaha hazatérve
hogyan töltenél el
egy őszi napot
egyetlen napot
miután
úgy egy évig holtak közt kóboroltál
az ablak előtt
a hulló leveleket nézve
a hulló leveleket nézve



GUSTAV KLIMT BÁRKÁJA

voltak napok amikor lebegtem
a templomba hozott nők hullámai felett
máskor aranyba öltöztem
hogy fogadjam az alkonyat ünnepét
ő
egy fehér legyezővel védekezett
a rajokban érkező öregkor ellen
a hegy gerincén az öszvér hallgatott
akár egy kioltott fényű ház


DOBRAI ZSOLT LEVENTE fordításai










Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Viorel Mureşan


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.