Vers, próza / Visszamese

Boda Edit
Visszamese

[2022. március]



 
Úgy eltűnt a földre hasaló füvek között, mintha sose létezett volna,
pedig igencsak volt, hiszen végigiszkolt az udvar „via-appiá”-ján,
melyet réges-régen téglából rakott ki valaki.
Pár hónapja az út még tizenöt centi mélységben,
álomba szenderülten várta, hogy egy másik valaki kiássa,
talán sejtette, nem máshova fog ő vezetni most,
mint az éppen alakuló kertbe, még a föld alatt is egyre hallotta
a kis konyhaépület lebontását kísérő egykori zokogást –
tehát végigsurrant a téglaúton, és a felhőtlen boltozatú
aszály szorgalmas percegése közepette felszívódott
a tűz földre hanyatló lángnyelveinek emlékképeiben.
 
Illékony teste fényes, mintha nárdussal kenegették volna,
a mindig figyelő szeme körüli élénk sárga foltok aranylevelek,
menekülés közben fel-felemeli fejét,
tudni akarja, követik-e, futnak-e utána, akarnak-e tőle valamit,
mert ő aztán semmit sem akar senkitől se,
csak el innen, a kókadozó virágok közül, be a már-már
szövetsűrű fűbe.
Hangtalan trappolása veri az időnek a taktust,
én meg csak hüledezek a mögöttem álló vályogház hűvös
leheletében.
 
Járdán sétáltombam pillantottam meg
a buja vadszőlő és a piruló kecskecsöcsű közötti,
idén egyelőre gyümölcstelen szőlőtőkénél,
mellette vadhagyma, petúnia, méhbalzsam, termetes fűcsomó.
Azon mélázott, milyen is volt,
amikor a bagdadi kalifa lányaként finom kezével
reggelente kitárta palotája ablakát,
a fák lombjai mögül előkócolódó szél pedig
meg-meglebbentette aranylevélszerű fülönfüggőit,
éjfekete ruháján ámult a dióburok –
ő maga se tudta, hogyan került
erdei sikló képében ide hozzám.
 
 
 


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Boda Edit


A szerzőtől még

   Vissza se nézz
   Advent. Este
   Mozgásgyakorlat


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.