Vers, próza / a halkirály

Fancsali Kinga
a halkirály

[2022. április]



 
Tatusnak
 
nem volt szakálla a halkirálynak
néha cingár karú fiú, máskor öregember:
mocsaras fogaival kirágta magát az időből,
szerette nézni, ahogy telik
a homokból, amit felköhögött, órát készített,
lakása falait belepte a finom szemek szöszölése
 
tengert sosem láthatott,
mind a bőre alatt volt,
a rengeteg víztől olykor megszédült,
tudni lehetett, fejében dagály van,
akkorára nőtt a víz szintje,
épp csak teteje látszik ki józan eszének,
de ha kérdeztem, szélcsendet hazudott, hogy sehol egy lélek,
mint makacs gyerek, levetette magát székről, ágyról, asztalról,
és elaludt a padló vad ringásában
 
vén bolondot játszott olykor, trónfosztott uralkodót,
hagyta, saját vizei törjenek árbócot,
mikor konyhában kavarom a szemcsés levest,
én vagyok a kapitány, parancsaimra hallgat,
de belső tengere engesztelhetetlen,
minden vihar, mintha az utolsó lenne
 
finom szemek között várom az apályt,
szeretném, ha mindent felszárítana a nap
de csak sós levegő van és hideg szél
 
 
 


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Fancsali Kinga


A szerzőtől még

   mánia


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.