Vers, próza / utolsó lélegzet

[2015. október]

---

sápadt arcunkon félelem csurog
csapdát rejt nyakunkon szorul a hurok

torkunkat marják lenyelt hazugságok
fuldokolva is csaljuk a világot

mágikus játszma kelt sötétlő örvényt
falba vert fejhez faragunk törvényt

halomnyi nincsünk kénköves pokol
– tó jegén a lék is csak minket okol –

fanyar kedvvel Isten odafent dohog
szívünkben minden érv üres és konok

ahol csak csönd van ott a csöndtől félnek
házainkból már kihalt minden ének
VAKVÁGÁNYON

lemerült a szeretet akkumulátora
– karácsony volna? hisz már nincs
ami bevilágítana a szívekbe
a tévében öntelt celebek nyafognak
elveszett a kinti világ zúzmarás öröme
a csatornához tapadt jégcsapok
gyilkos szuronyként merednek feléd
fáj a szűz hóba lépni mikor a bibliai
háromkirályok szánalmas statisztaként
bezárt ajtók előtt feszengnek
és Isten is magára hagyva
egy aluljáróban didereg