Buddhakút

„Everything is different and nothing has changed.” Mélységesen mély a múltnak kútja, és nagyon tud visszanézni. 

Sok évvel ezelőtt, amikor Fischer Botondot megismertem, tehetséges, művelt, körülrajongott fiú volt. A vetélkedőn zsűritag voltam, és a kiértékeléskor óvni próbáltam az elkényeztetés veszélyeitől. De hát ez nehéz, mert a költő úgyis befelé figyel.

Lényegében semmi sem változott, mégis minden más. Botti tekintetében már empatikus fények is villódznak. A műveltsége, ha lehet, még izmosodott. A sebzettség megtördelte a páncélját, és ez sokba kerül, de jót tesz.

A verseiben a lendület és a fájdalom érzékelhető, bár ez utóbbi többnyire fedetten és közvetetten. Modern zene és dalműfajok, valamiféle pszichedelikus hangulat, abortusz és klímaváltozás, reménytelenség és reménykedés, s a nyelv uralni vágyása. Ha már nem uralunk semmit, legalább a nyelv uraljon bennünket. Egyetlen idézet: „Én éktelenkedem a tájban, / fura rózsaszín folt, vagy inkább pink. / Mondd, kedves Miskinem, lesz elég / ágyéktakaró szőlőlapink?”

A vers különös műfaj, maga az uralt és formába öntött személyesség. Mindegy, milyen elemeket használunk az írásakor, mert a végeredmény a lényeg, az, ami a kombinatorikából kicsap. A földrajza is meg tud érinteni. Alsógolgota, hát van ennél szebb? Én Felsőpoklodot szeretem még.

A ma díjazott versek a Látó februári számában jelentek meg, s a nyári táborban Botti írta a titkos naplót, mindenki felszabadult közfelröhögésére.

Kedves barátom, nagyon örülök, hogy ezt a naplót én írhattam meg. 

Gratulálok!