Megszelídíteni a szégyent – Laudáció Bán-Horváth Veronika Látó-nívódíjához

André Ferenc
2023-12-21

Azt kívánom minden folyóiratszerkesztőnek, hogy legalább fele olyan nehéz dolga legyen, mint nekem, ha egy évfolyam legjobb szövegét kell kiválasztania. Idén tényleg különösen erős felhozatalhoz volt szerencséje a Látónak, gazdag termés, jó évjárat. 

Közös megegyezés, hogy Látó-nívódíjakat az adott évben megjelent legjobb szövegért adjuk, nem életmű, nem egyéb szempontok szerint. Válogatni volt miből, a januári Petőfi-lapszámtól egészen most decemberig legalább húsz olyan verset közöltünk, amelyeknek lelkifurdalás nélkül oda lehetne adni a díjat. Végül hosszas töprengés, rágódás után mégiscsak Bán-Horváth Veronika Égbekiáltó című költeményére esett a választás. 

A vers korszerű témát dolgoz fel: a családtörténet és az identitás egymásba fonódása, a traumák, szorongások és önmegértés rögös útján bolyong. Viszont kiemelkedő az erő, őszinteség és kendőzetlenség, amivel hozzááll ezekhez a témákhoz: nem vádol és nem ment fel senkit, saját magát sem. Ennek ellenére sem adja át magát a reménytelenségnek. Az, ahogy a tabukkal szembenéz, ahogy a saját érzelmeit képes csatornázni erős szerzői szándékot feltételez. Kimondja azt, amit nem szabad, leleplezi a kártékony társadalmi beidegződéseket, miközben megértéssel fordul úgy a környezete, mint saját maga felé. És közben, apró gesztusokkal, megszelídíti a szégyent.

Címéhez hűen a vers egy elnyújtott fohász, kifakadás és vádbeszéd egyszerre. Az énkeresést, a világ varázstalanításával való szembenézést, a családi és társadalmi emlékezet torzulásait, a szexualitásra való ráébredést, annak izgalmát és veszélyeit tematizálja. Tapogatózása eredményes: sikerül kapcsolódnia a szuperhős nagyamamák seregéhez, akik ezentúl védelmezni fogják. Káoszból a letisztulás felé tart: nem szűnik meg a múlt, nem tűnnek el a hegek, azonban már nem a nosztalgiába menekül. Megtanulja helyén kezelni az érzelmek cikázását, elcsendesíteni a vicsorgó ördögöket és a maga teljességében megélni a pillanatot. 

A vers sodró ereje, az expresszív képalkotás, a rurális és urbánus motívumok egybemosódása könnyen zavaros ömlengésbe csaphatna át, a szerző azonban biztos kézzel irányítja a gondolatfolyamot, az idő és térbeli síkok közti ugrálások, sőt, a határok elmosása ellenére is követhető marad. Poétikailag kötődik a Szécsi Margit, Juhász Ferenc, Kányádi Sándor vagy Szilágyi Domokos-féle népies modernség sodró nyelvezetéhez, a magánmitologikus jelleg is ezt a világot idézi. Személyessége és lélektani működései az angolszász konfesszív líra megszólalásmódjához kapcsolják: Anne Sexton, Sylvia Plath vagy John Berryman lírájához. A kortárs magyar lírában pedig Vida Kamilla iróniája, Kali Ágnes intimitása és Seres Lili Hanna közérzetisége pendít hasonló húrokat. 

Bár számos hatás, befolyás érhető tetten Bán-Horváth Veronika költészetében, mégis ezeket oly módon szintetizálja és tölti fel személyes élményanyaggal, sőt, önkitárulkozással, hogy az eredeti, karakteres és felismerhető marad. Kísérletezik, kockázatot vállal és közben felszabadít. Meggyőződésem, hogy a Látó folyóirat nívódíjjal idén is sikerült egy kiváló költőt elismerni, remélem, bátorításként is szolgál Veronika számára, hogy továbbra is hasonló merészséggel és elköteleződéssel alkosson. Szívből gratulálok!

 

 

 

Témával kapcsolatos cikkek

Jakabffy Tamás Látó-nívódíjára

2023-12-21
Fischer Botond

Székely Csaba Jackovics-díjához

2023-12-21
Szabó Róbert Csaba