1989 – Szövegek Szimfóniája

LátóOnline
2014.12.05

A 25 éves LÁTÓ szépirodalmi folyóirat decemberi számának 1989 a témája. A felkérő levélre 41 mai magyar író, filozófus válaszolt, többek között Balla Zsófia, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Visky András.
A lapszám teljes anyaga hallható lesz egy különleges felolvasás során. "1989 - Szövegek Szimfóniája" címmel 42 tagú "zenekar" adja elő a művet, karmester Láng Zsolt. Ebbe a "zenekarba" a jelen lévő szerzők mellett "civilek", azaz ismert marosvásárhelyi személyiségek, többek között Albert Mária, Bányai Kelemen Barna, Kádár Annamária, Kós Anna, Kozma Edit, Lázok Klára, Pál Atya, Szász Attila, Ungvári Zrinyi Imre is beállnak. E különleges felolvasás rendezője Patkó Éva.
A mű felhangzására a Látó Nívó-díjak átadása után, a Nemzeti Színház Kistermében kerül sor, 2014. december 13-án, szombaton este 18 órától. A belépés ingyenes.

Fellépnek: Albert Mária, Bányai Éva, Bányai Kelemen Barna, Bányai Réka, Demény Péter, Dimény Lóránt, Fekete Vince, Gálfalvi György, Haller Béla, Iszlay Gáspár, Kádár Annamária , Kincses Réka, Koszta Gabriella, Kovács András Ferenc, Kovács Károly, Kozma Edit, Kós Anna, Lázok Klára, Makkai Kinga, Markó Béla, Márton Evelin, Márton Károly, Máthé Kincső, Mihálycsa Erika, Molnár Rozália, Murvai Béla, Nagy Hunor, Nagy István, Nagy Miklós Kund, Pál Atya, Parászka Boróka, Pisak-Lukáts János, Sebestyén Mihály, Szabó R. Ádám, Szabó Róbert Csaba, Szász Attila, Szőcs Katalin, Tompa Klára, Ungvári Zrínyi Ildikó, Ungvári Zrínyi Imre, Varga László Edgár, Vida Gábor



Témával kapcsolatos cikkek

Ilma Rakusa szerzői estje - LIJ 125.

2024.09.22
LátóOnline

AZ IRODALOM VÉGE

2024.08.02
LátóOnline