A Látó nívódíjai 2013-ban

LátóOnline
2013.11.26
2013-ban huszonkettedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonegy év alatt több, mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.

A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében kerül sor Marosvásárhelyen 2013. december 7-én, szombaton, 18 órától a Bernády Házban. 2013-ban André Ferenc (debüt), Dimény Lóránt és Mihálycsa Erika (próza), valamint Zoltán Gábor (esszé) veheti át a Hunyady László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mond: Demény Péter, Láng Zsolt, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor.

A Látó-nívódíjat először 1992-ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991-2010. közötti időszak díjazottjai: Balázs Imre József, Balla Zsófia, Bálint Tamás, Bodor Ádám, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kántor Lajos, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, Korpa Tamás, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Lövétei Lázár László, Márton László, Máté Angi, Mihály Emőke, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Romhányi Török Gábor, Salat Levente, Szakács István Péter, Sebestyén Mihály, Selyem Zsuzsa, Simonfy József, Székely Csaba, Szepesi Attila, Szilágyi Júlia, Térey János, Tóth Mária, Vallasek Júlia, Varga Illés, Váradi Nagy Pál, Vári Csaba, Veress Dániel, Vermesser Levente, Visky András, Visky Zsolt, Zalán Tibor.

Megjegyzendő, hogy a díj történetének első évében (1991) a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai Magyar Irodalmi Lexikon munkaközössége, a marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen.
A rendezvény támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány, Aranka György Alapítvány.


Témával kapcsolatos cikkek

Ilma Rakusa szerzői estje - LIJ 125.

2024.09.22
LátóOnline

AZ IRODALOM VÉGE

2024.08.02
LátóOnline