Hetven év múlva

LátóOnline
2008.03.13


A HP novellapályázata



Milyen lesz a világ hetven év múlva? Erre a kérdésre felelhetnek az idén hetven éves HP idei novellaíró pályázatának versenyzői.



A korábbi hagyományt felélesztve idén is novellapályázatot indít a HP Magyarország, ehhez kapcsolódva pedig újraindítja a www.hpebook.hu  címen elérhető elektronikus könyv letöltő oldalát.



A március 3-án induló verseny nyílt, tehát március 31 éjfélig bárki jelentkezhet legfeljebb öt oldal (6000 leütés) terjedelmű írással. A műveket a HP a novella@my.hu címre várja.



A legszínvonalasabb pályázati anyagok felkerülnek a HP eBook elektronikus könyv letöltő honlapra is, ahol április 7-27 között a látogatók is szavazhatnak a nekik legjobban tetsző írásokra.



Az egyik nyertest a Cserna-Szabó András író vezette zsűri, a másikat pedig közönségszavazással a honlap látogatói választhatják ki. A fődíj egy-egy HP iPAQ 214 kéziszámítógép, mely nagy képernyőjének köszönhetően ideális elektronikus könyv olvasásra. Az ünnepélyes díjátadót a HP április végén tartja.



A verseny időtartama alatt a HP hetente egy-egy ismert kortárs író művét is ingyenesen elérhetővé teszi a HP eBook honlapon.




 


 


 


 


 

Témával kapcsolatos cikkek

Ilma Rakusa szerzői estje - LIJ 125.

2024.09.22
LátóOnline

AZ IRODALOM VÉGE

2024.08.02
LátóOnline