Íróportrék. Kiállítás a Látó szépirodalmi folyóirat plakát-mellékleteiből 2008-2010.

LátóOnline
2010.11.09

Az idén húszéves Látó szépirodalmi folyóirat ezúttal kiállítással ünnepel: a Látó Irodalmi Színpadon 2008-2010. között fellépett 23 íróról, költőről, valamint az évfordulós Székely Jánosról és Szilágyi Domokosról közölt portrékkal várja az érdeklődőket a G. Café-ban 2010. november 12-én, pénteken, 18 órától. A kiállítást megnyitja: Kovács András Ferenc és Szabó Róbert Csaba. A rendezvény a 16. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvkiállítás programjába illeszkedik, és az idén szeptemberben elhunyt örökös munkatárs, Irsai Zsolt emlékét idézi.



A plakátokon szereplő írók:



BODOR ÁDÁM
BOGDÁN LÁSZLÓ
CSAPLÁR VILMOS
CSORDÁS GÁBOR
DÉS LÁSZLÓ
DOMOKOS GÉZA
ESTERHÁZY PÉTER
IRSAI ZSOLT
KARÁTSON ENDRE
KÁNYÁDI SÁNDOR
KIRÁLY LÁSZLÓ
KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ
KORNIS MIHÁLY
MÁRTON LÁSZLÓ
NÁDAS PÉTER
PARTI NAGY LAJOS
SPIRÓ GYÖRGY
SZÉKELY JÁNOS
SZILÁGYI DOMOKOS
SZILÁGYI ISTVÁN
TOMPA GÁBOR
VISKY ANDRÁS
ZÁVADA PÁL

Témával kapcsolatos cikkek

Filozófiai esszépályázat 2024 

2023.12.19
LátóOnline

A Látó nívódíjai 2023-ban

2023.12.04
LátóOnline