Látó-díjátadó és Terminus

LátóOnline
2016.12.01


2016-ben huszonötödik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonnégy év alatt több, mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.

A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad és Játékok keretében kerül sor Marosvásárhelyen, 2016. december 10-én, szombaton, 18 órától a Művészeti Egyetemen. 2016-ban BOROS KINGA, ÁFRA JÁNOS, KÁNYÁDI ANDRÁS és TAMÁS DÉNES veheti át a díjjal járó pénzjutalmat.

Nagy örömmel tudatjuk, hogy az idei díjátadón a Terminus. Színház a szül(et)ésről c. előadást is láthatja a nagyérdemű. A Boros Kinga, Czikó Júlia, Bokor Barna és Dálnoky Csilla játszotta előadás díjnyertes szövege a Látó augusztus-szeptemberi színház számában olvasható.

A Terminus című színházi esemény megírt dialógusok és a nyers valóság összefonódásában kísérli meg kinyitni a szülés és születés témáját. Manapság mindenki látott már szülést, aki amerikai filmet látott. Saját magunk és gyerekünk szül(et)éséről azonban keveset és behatárolt keretek közt beszélünk. A kismamafórumokon sokat, de egyféleképpen. Mit kell vinni, mit kell adni, mit kell kapni. A családban kevesebbet, óvatosabban. Megszületett, egészséges, örülünk neki. Férfiak egymás közt?! Na ne vicceljünk… Pedig élete során legalább egyszer a férfi is főszereplője ennek az átmeneti rítusnak.
Nem teszünk nagy felfedezéseket. Semmi olyat nem mondunk, amit sokan közülünk nem gondoltak volna, csak esetleg nem mondták ki hangosan. Résztvevőnek hívunk ebbe a párbeszédbe.

A Látó-nívódíjat először 1992-ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991-2013. közötti időszak díjazottjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Bálint Tamás, Benedek Szabolcs, Bodor Ádám, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Dimény Lóránt, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Fekete Vince, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kincses Réka, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Lövétei Lázár László, Márton László, Máté Angi, Mihály Emőke, Mihálycsa Erika, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Murvai Béla, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Romhányi Török Gábor, Salat Levente, Szakács István Péter, Szilágyi Júlia, Sebestyén Mihály, Selyem Zsuzsa, Simonfy József, Székely Csaba, Szepesi Attila, Szilágyi Júlia, Térey János, Tóth Mária, Vallasek Júlia, Varga Illés, Varga László Edgár, Váradi Nagy Pál, Vári Csaba, Veress Dániel, Vermesser Levente, Visky András, Visky Zsolt, Zalán Tibor, Zoltán Gábor.

Megjegyzendő, hogy a díj történetének első évében (1991) a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai Magyar Irodalmi Lexikon munkaközössége, a marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen.

A rendezvény támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány, Aranka György Alapítvány.


Témával kapcsolatos cikkek

Ilma Rakusa szerzői estje - LIJ 125.

2024.09.22
LátóOnline

AZ IRODALOM VÉGE

2024.08.02
LátóOnline