Mert mint ahogy az a lopódarázs, mely oda-vissza

lopakszik, száll a kéztől, szemtől érintetlen Anzelmus-kötetre,

hogy fészket rakjon, hosszmetszésére hordja a sárgalacsinokat,

úgy környékez minket is az árnyék, megtelepszik, kísér

a rettentő, a fantom, a természet által visszavett könyv megnyílik, 

Filozófiai és teológiai művek I., csak nyugtalanító nyomok, okfejtés

nem távoztat homályt, az éjszakát az értelem napvilága,

nem melegíti át a tagokat, dermedt betűrendek anyagiságát,

a romlandó testet nem öltözteti romolhatatlanságba, 

elnyeletik az ige, beteljesületlen ígéret, nem koronázza törvény

üreges koponyáink, mi végre telítve, a tudás önnön határait

jelöli, kívül a bűn, az önmagába visszahúzódó áldatlan, ereje

mérhetetlen, marad várakozásunk, adománytalan szűkölködésben,

a beismerés vigasztalan óráin, feleym, latiatuc, legyőzettünk,

mert bennünk a fullánk, az értelemben, az örökkévalóságban,

és pedig úgy hisszük, nincs nála nagyobb, mi gondolható.