az álomfutár (vermis somniculosus) az elme nagyobb termetű élősködőinek harmadik osztályába tartozó vak féreg. alkonyatkor születik, hajnalban petézik, és amikor a nap levetkőzi első arcát, és a másodikért nyúl, rövid életének fájdalmai között megtörve szájába veszi a farkát, és felfalja önmagát. az agy hátsó tekervényei mögött, a koponya belső árnyékában rak fészket, és nappal a csontok rezgéseit és az izomrostok csusszanásait hallgatja, éjjel pedig, amikor a test zajai megritkulnak és elcsendesednek, elhagyja fészkét, és célba veszi az agy belső régióit. a tájékozódásban vakságra és kúszásra termett csupasz teste miatt csupán öt pár szíve segíti. sűrű szívdobbanásai visszhangot vernek az agy tekervényei között, és az álomfutár a hangrezgések segítségével felépíti elméjében a teljes koponya szerkezeti képét – másik, kevésbé gyakori elnevezése, az ekhóféreg ebből a tulajdonságából ered. síkos szelvényeinek köszönhetően könnyedén siklik az agy legszorosabb zónáiban is. amikor a külvilág az éjszaka legmélyebb rétegei közé ereszkedik, az álomfutár belerágja magát az agytestbe, és a rágás által betekintést nyer a gazdatest gondolataiba. a gondolatok kivetülése félelemmel tölti el az elmét, amely az álomfutárral egyszerre rogy össze a szellem megosztásának súlya alatt, és rendszertelen képek sorozatát bocsátja a féregre. az álomfutár addig táplálkozik az elme belső képeiből, amíg kilenc milliméter vastagra nem dagad. ekkor féltudattalanul megszakítja az osztott állapotot, és fészke felé indul. az agy védekező mechanizmusainak hatékonyságától függően a tekervények bizonyos erővel pulzálni kezdenek a betolakodó elpusztításának céljából. a nagyobb álomfutárok gyakran az agy áldozatául esnek, és testük kipukkanásakor visszaoltják belé az elragadott emlékeket. a kisebb férgek ellenben, mivel általában sikerül kicsusszanniuk a tekervények szorításából, túlélik az éjszakai háborút, ám a félelemtől megtörten gyűrűt alkotva felfalják önmagukat, és a gazdatest tudta nélkül megsemmisítik az elragadott emlékeket.