Ha este megy a Twin Peaks, és megjelenik 

a vörös függöny, rögtön hátat fordítok 

a tévének. Így is hallom, hogy nevet

a torz törpe piros öltönyében, 

hiába szorítom az öklöm 

a fülemre, így is hallom Laura Palmer

sikoltozását, belátok a torkába, vörös,

mint a függöny. Alatta hullámzik 

a fekete-fehér padló. Nem akarok 

álmomban Cooper lenni, nem akarok 

Bob szellemével találkozni. Ringatom 

magam az ágyban, nem fordulok meg,

bagolyrikoltásra alszom el, süllyedek

a homályos fenyőerdőben.

 

Veri az ajtót, a futástól kapkodja 

a levegőt, gnómteste remeg. Matyi 

hasonlít a törpére a Twin Peaksből. 

Koszos piros inge világít a fehér 

ajtókeretben. Kidörgölöm a sötétséget 

a szememből, hallgatom hörgését, 

elharapja a szavakat, haldokl a bátyusk, 

nyögi, kék szemében Bob vigyorog, 

nem bírok ránézni, ment őt, ment kell hívn. 

Bicegve beront a telefonhoz, 

nyökög, sír és toporzékol, mire megértik 

a vonal végén, hogy rohama van 

a bátyuskának. Olyan lehet, mint a Laura 

Palmeré, kifordul a szeme, és remeg a teste, 

hallom a bagolyhuhogást az erdő mélyén.

 

A Révai Nagylexikon aranyozott sorát 

bámulom, és a Nők Lapjának színes borítóját 

az asztalon. Anya kikészítette a reggelit. 

A törpe kék szemei lyukat fúrnak 

a mellkasomba. Csendben figyel, félek.

Tekintetem apa arcképéről a Chopin-

lemezekre esik, összekeveredtek 

a Metallicával. A szívtipró gimire 

gondolok, meg a smárolásra. 

Olyan lehet, mint amikor két csiga 

összetapad, nehéz őket szétválasztani. 

Matyi nem mozdul, pedig a mentő 

úton van a bátyuska felé, a dagadt 

nagybácsi felé, aki folyton veri. 

Talán meg is hal, mire kiér a kocsi, 

megfullad a saját nyálában, 

és bérelhető lesz a teste.

 

A szoba forog a tükörben, Matyi kék 

szemei üveggolyók, a falakból 

hangok törnek ki. Nézem, ahogy megy 

a törpe, megy a törpe át az udvaron, 

kezében a reggeli szendvicsem, biceg, 

biceg, húzza a lábát maga után. A tévé

bekapcsol, Antal József beszédet mond, 

de nem lehet hallani, a huzat elviszi a

hangját. Pillangó repül be a konyhába, 

szárnya kék, rajta piros minták nyílnak.

Egyedül vagyok a délelőtti napsütésben.

Körülöttem mozog és lélegzik a ház, 

kitollasodik, szürke csőre nő, 

foszforeszkáló sárga szemével 

figyeli az erdőt. Az erdő szívdobogás. 

Huhogva közeledem.