„sötét, veszett, sötét, veszett”

(Robert Burns)

Ha ülnél a vízparton

esőben, vad szélben,

ölelnélek, hogy ne fázz,

s te, mintha napfényben

feküdnél a parton,

nagy szélben, az esőben,

s én csak ölelnélek,

mert félnél elmenőben,

s ha indulnál messzire

a vízen át, a vízen át,

kérném a néma révészt,

ne vigyen át, ne vigyen át,

állnék sötéten, veszetten

a feltámadó szélben,

mint ki imádkozni tanul

a szétrobbanó fényben,

nem várnék többé senkit,

csak néznélek, lélek, mígnem

elsuhan hajód, s tűnik

égő naptól sebes vízen –