A vágott virágnak pizzabűze lesz 

a vegyes szállításnál, és a Covid-teszt

csomagolása a fokhagymás uborkasaláta 

emlékét őrzi. Aztán célba ér.

A hőtartó rekesz éjszakai leheletében

vacillálok az ágyon,

hogy a kötetben megnevezzem-e a Woltot,

vagy csak a brand színével utaljak rá,

végül azt álmodom, hogy ló vagyok,

belém égetnek egy duplavét,

de nem érzem, csak hallom, ahogy a billog

sistereg. Vágtatok. Fel se tűnik, 

hogy patám van. Mire mégis rájövök, 

száguldunk az üres Andrássyn, mi, a support 

team kedvencei, shetlandi pónik, kisbéri 

félvérek sörökkel. Nápolyit viszünk, babot. 

A bérházkapukat nyitva hagyják nekünk, 

istállószagú a város, sörényünket kék eső festi. 

Krisztinát, Jocót, a frissen elnevezett vízcseppeket 

kivetítőn dicsérik a reklámérték miatt. 

Viszont a 6. kerület lakói haragszanak. Trágyát 

hordanak a cselédlépcsőn, bizonyíték. 

Az ablakból hajigálnak vele, 

a hátunkon omlik szét. Felébredek, 

de visszaalszom. A cég szerződést 

bont velem egy vers miatt. Bizonygatom, 

hogy én nem írhattam. És igaz. Egy ló nem ír.