Éva tragédiája megálmodni a férfiakétól eltérő, hamisítatlan jövőt.

Anyagsága már anyaság, megfogant, magzatot hord, teste termőföld, 

már nem csak szigorúan önmaga kertje. Éva abban az álomban

fehér ruhában ül, hosszú haja kibontva, libben és arcára tapad,

rázza a fejét, hadonászik, sír, hátat fordít, majd visszafordul,

szemét törli, megint elöntik a könnyek, száját kitátja, valószínűleg

ordít, torkomban érzem a fájdalmát, tagadna, de nincsenek szavai.

Szabadulna ebből, de sehogy sem bír felébredni, örökre elaludna, 

méhében a súly nem engedi. A Föld Szellemének szavai visszhang-

oznak benne, verdesi arcát a suttogás, magom, magom, édes magom,

szépen szívd magad, szépen nődd magad, serkenj, hajts, nyúlj bele 

a zsíros földbe, nyújtóztasd finom tagjaid, ereszd bele a mélységbe, 

tágulj, tárulj, szét sose bámulj, nődd bele magad a sötétbe, sződd be 

a sötétet, lényem lényeged, ha meguntad, törj a könnyedség fele, ahol 

kevesebb súly nyomja fejed, fény húz felfele, fényt zúz fénnyel az első

pillanat, kilépésed főhajtás, fejed kivirágzás, nyúlj az ég fele, de ne 

feledd gyökereid. Meg fog fulladni a sírástól, ha nem vesz levegőt. 

Napok óta befelé figyelek, hogy meghalljam Éva hangját, ami nincs.

Női arcok váltakoznak, sírnak, rándulnak, ráncosodnak, magamat

nézem bennük, félelmeim tükrei, Évák vonulnak szemem előtt, hogy

bizonyítsák, mi sem nehezebb, mint megnyílni, végig áramolni, 

nem útjába állni, tere lenni, befogadni, átengedni, felébreszteni, nézni,

figyelni, eggyé válni, sebe lenni, hasadéka lenni, oka lenni, gátja lenni,

szája lenni, teje lenni, karja lenni, könnye lenni, gyolcsa lenni, léte lenni.

Évek óta befelé figyelek, hogy meghalljam a hangot, ami legalább az

egyikünké. Évszázadok óta választok, évezredek óta nem tudom, jól-e.