Az első film, amit közösen újranéztünk, az Only lovers left alive volt,

otthonra találtunk benne.

Én úgy szomorkodom, mint Adam,

te jobban táncolsz, mint Eve.

Amióta gyermekünket szoptatom, értettem meg a vérivás ábrázolását.

Ugyanaz a fejhátradobás, ugyanaz az extatikus nyugalom 

járja át a tejszagú kisbabát, mint a vérszagú halhatatlanokat.

Telitalálat. 

Ezeken a hosszú, átvirrasztott éjszakákon arra gondolok,

ha máskor és máshogy születek,

lehetnék az az egyetlen magyar lány, aki Jarmusch-filmekben szerepel.

Vagy Jarmusch helyett filmjei rendezője,

legalább birtoklója a férfitekintetnek, nem csak fogyasztója.

Nem igazán maszturbálok, amióta szültem.

Annál a pár alkalomnál vámpírokra és Szűz Máriára gondolok.

Illúzió, illúzió, illúzió,

orgazmusaim fasiszták.

Ellentétei a szerelmeskedéseinknek.

Közös orgazmusaink erősek, mint az Internacionálé,

és Adam Curtis montázsaira is jobban emlékeztetnek.

Igaziak, nincsenek benne szerzői filmes hazugságok,

illúziók sem.

Férfitekintet helyett valami igazi

Egymásba nézés.