Szemeim, én két rossz szemem,

tarts ki, míg új tavasz ébred,

nézd a gyereket, a kertet,

az eget, s nevetést fakassz,

   gömbölyítsd a virág kelyhét,

   csorbítgasd a füvek élét,

   gyógyítsd a fasuhanc kérgét.

Kezeim, én két gyönge kezem,

tarts ki, míg a nyár kora eljön,

a munkádban el sose lankadj,

ne hagyj merülni szégyenemben,

   papírt simíts, ceruzát faragj,

   szaporítsd az éhes szavakat,

   törölj, húzz, tétlen sose maradj.

Derekam, én fájó derekam,

tarts ki a következő őszig,

segíts, hogy ne gondoljak rosszra,

ha fa törzsét hasadni látom,

   és felnő a fájdalom bokra,

   ha pedig levél hullna porba,

   készen nézzek a csillagokra.

Arcom, én maradék arcom,

tarts ki, míg a tél is betör,

tartsd ki magad szülő szélbe,

a tenger felől jövőbe,

   hadd kisérjen el hazáig,

   a betelt álom partjáig,

   végső napok szakadtáig.