Kiköltöztek a nyelvből, de hol van maradásuk?

Mezőkbe térdelnek, patakba fekszenek, 

feloldozást mégsem kapnak.

Új ruhát öltenek, rózsavízt hintenek,

mégis rájuk borulnak a templomtornyok.

Verik vissza a bűntudatot, a bűnbocsánatot,

mossák a fényben arcukat.

Ezeknek a kezeknek minden kapavágás dicsőség, 

mire megtanulnak ütés helyett simogatni.

Már csak göröngyöket morzsolnak rózsafüzérként,

a hajlatokat bánat fűzi össze.

Veteményezés után bámulják az eget,

munkaképtelen lelküket esőben mosdatnák,

Márjácska sír, visszhangozzák,

kötények isszák fel a könnyeket.