[Látó, 2009. november]

Álltunk az őszben, most is állunk.
Ez folytatása egy korábbi,
rég megkezdett állásnak. Vagy a korábbi
állásnak – mondhatnám, hogy pontos legyek.
Meglep még olykor – egyre kevésbé –, hogy
mintha csak haza – ágy asztal tévé –, ránk
a legyek.
Tényleg úgy állnánk itt?
Nem tudom, kívülről milyennek, ha
tűnik egyáltalán, s ugyanúgy belülről sem.
Térérzékem egyre ritkábban működik,
nehéz felbecsülni a távolságot köztem
és dolgaink között, olyan állottszerű
ez is, állottszerű, mintha a sorban
valamiért, amire
vágyni is könnyedén beleunható.
De mienk ez a könnyedség, s ha
hasra tőle nem is esünk, mienk
az ősz, s még pár dolog.
Ha közeleg, ha távolog.