Fényesnek képzelted, mint minden

születést. Kinyithatatlan ablakok.

Azért szakadt ki a sugár a Napból,

hogy a hasadon vérezzen el.

Verejték és magzatvíz egy patakba fut.

Ami nem látszik át, azt a lepedő ráncaiba

rejtik. A sikítást kihúzzák belőled

ráncos, fekete kezek. Mellkasodra teszik.

Kiköpött apja, mondanák.

Tele lenne a szoba repüléssel.

Felment a legmagasabb hegyre,

egy kőben meglátta a visszhangtalan semmit.

Ledobta. Amerre gurult, arra indult el.

Lószart, dohog anyád. Lovat lopni

ment a te vőlegényed, és súrolja

tovább az odakozmált lábast.

Felmész a legmagasabb hegyre,

torkodból kiszakad a visszhangtalan semmi.

Amerre a lovak nyerítenek, arra indulsz el.

Napkeltekor lúd állja utad.

Én ludacskám, szép ludacskám,

koromszemű szeretőm merre jár?

Ssz, ssz, ssz, néz vissza rád.

Szeme a mondat végéről kihullott pont.

Délre összeolvad az út az éggel,

talpad alá bújik az árnyék.

Fácánkakas ül a kúton.

Én kakasom, szép kakasom,

koromszemű szeretőm merre jár?

Szeme sárga tó,

körötte piros rét a hallgatás.

Estére körmeid feketék,

nyelved feltöredezett föld,

ahol nem nyerítenek lovak.

Egy buckára holló száll.

Én szép hollóm, én ében hollóm,

koromszemű szeretőm merre jár?

A holló a szemedbe néz,

és lábad elé öklend egy szemgolyót.