PAZS-nak

Ahogyan életre kelti Frankensteint

nem az áram, még csak nem is a bűntudat,

hanem valami izmos, de homályos szándék,

úgy kelsz fel reggelente megöntözni

a szemölcskaktuszod. Általában 

a rutinos teremtés, nem pedig a testen végigfutó

libabőr érdekel. Tudsz-e ollóval nyúlni

a folyamatossághoz? Csipás volt-e 

Frankenstein szeme?

Általában belezavarodsz

a több szálon futó cselekménybe.

Akad még pár egyértelműség.

Egy ablakkeretbe zárt kert.

A kos konkorú, ég felé mutató szarva.

Hogy a réznek mégis lehet szaga.

A lány, aki balladát sóhajt beléd

elfeledett városi legendákról,

a mellékszereplők:

két tintásüveg és egy doboz gyufa.

Statiszta nincs. Ősz van.

Forgatókönyvek pörögnek

gravitációs képtelenségben.

(

– Kiről szól ez a történet, úgy igazán? – kérdi József, markában kavicsot rejteget.

– Tudtad, hogy a Frankenstein nevet nem a lény, hanem a tudós viselte? – válaszolom.

– AZ ENTITÁS SZÓ A KOZMOSZ GÚNYNEVE.

– A PARADICSOM MÁRPEDIG GYÜMÖLCS.

)

Mintha valaki átírná az útvonalad,

ahogy a lakásból kilépsz,

dolgozol, majd újra otthon vagy. 

Nem jó elhagyni a konyhát, a kisszekrényt.

Beleborzongsz a trükkös ötletekbe,

csavar és csattanó nélkül

teremtenél új világot,

csak úgy egyértelműen,

a tükörben fehér falak,

a hűtőben egy csomag fagyasztott zöldség

legmélyebb álmát alussza.