Hideg vízzel locsoltatok fel.

Az ébredés szélén mozgok,

tapogatom a bordáim.

Megnyugszom – még mindig én vagyok.

Nem maradtam ki semmiből.

A padló magához ölelne, 

de már az asztalnál ültök.

Itt a helyem köztetek.

Elhalkul a dobogás, 

szemetek a kockán.

Elnyúlik a kör, 

ha nem vigyázok,

a csend nyeri meg.

Most én jövök.

Az idő is saját kezébe harap.

A dobás előtt átnyúltok az asztalon, 

körmeitekkel fejtitek bőröm,

hátha feladom.

Hideg kezeitek forgatják 

bennem a remélt szerencsét.

Háborognak csontpartjaim között a tengerek.

Az egyik hullámnál megremeg a kezem, 

elejtem a kockát.

Utolsó lélegzetében forog még párat,

majd hatosra fordul 

a poros lámpafényben.