hajszálaim gondosan a fejembe

verve. mintha szögek lennének.

a szél beletúr és egyesével kitépkedi.

koponyáig kopaszodom. 

a gondolat helyére valami más 

kéredzkedik. cseppenként zuhan 

belém az ég. csíráznak a csontfehér 

villámok a koponyámban, 

az emlékezetemet növesztem, 

de mégis a felejtés csapkod kifelé torkomból. 

zokog bennem a vihar. szétcsiszolódni igyekszem. 

feszültségszínűre meszelem testem belsejét. 

evakuálni szeretném magam 

magam elől, mint abban a mesében, 

amelyikben a róka rettegett a farkától, 

és egész életében csak menekült előle. 

de rossz helyre érkezem. menekülésem 

bolyongás. az a lélegzetvételnyi hurrikán 

mozgat, amit a születésemtől 

a tüdőmben hordok. beleragadtam 

a mozgásba. sikerül leparkolni 

egy gázolás közepébe.

az ütközésben hagyom magam,

megnyugvásig tördelem kezeimet,

és maradék arcomra végre

ráfagyhat az utolsó mimika.