[Látó, 2012. február]



 


Egy madár ül a vállamon,
ki együtt született velem.
Már oly nagy, már olyan nehéz,
hogy minden léptem gyötrelem.


Súly, súly, súly rajtam, bénaság,
ellökném, rámakaszkodik,
mint egy tölgyfa a gyökerét,
vállamba vájja karmait.


Hallom, fülemnél ott dobog
irtózatos madár-szive.
Ha elröpülne egy napon,
most már eldőlnék nélküle.