Nem bírtam hallgatni a madarak

csiripelését, mert álmomban

csőröm nőtt a tükörben. Lehetett

volna a repülés szabadsága, figyelhettem

volna a szárnyak emelgetésének

eleganciáját, örülhettem volna,

hogy tojást rakhatok, s a héj

mészmagánya úgy vigyázott volna

enyéimre, ahogy az éjszaka vigyáz

a fényre. Így, ölekből születve,

a fény vigyáz az éjszakára, a Te fejed

is, ahogy felfénylik reggel, alvás

után, mutatja nekem, hogy a sötétre

nem szabad várni, úgyis eljön, nem

szabad nem vigyázni, ha vigyázni

nem is lehet. Hogy is burkolhatná körbe

egy szemsugár azt, ami csak madarakra

vigyáz? Szárny nélkül élni?

Szárnnyal félelmetesebb. Úgy repülsz

át a halálon, ahogy vízben tempózol,

s a láthatáron az vár, amit előre

elfelejtesz. Féltelek, hogy

ahova repülsz, ott, ha minden egy

lesz, madárként sem élhetsz tovább.

Nem bírom hallgatni a madarakat.

Madárként vesz körbe előre a gyász.