[2022. március]

Én sosem féltem, csak megijedtem párszor.
Hogy most tényleg nem bocsáthatok meg,
se holnap, se holnapután, se magamnak, se másnak.
Hogy a cement megköt, és benne marad a lábnyomom.

Aztán kis idővel minden elsimult,
és ami a padláson lakott, a pincébe költözött le.
Madártávlatból szebb lehet a város,
egészségesebbek a gesztenyefák.
Nem látni elhanyagolt kertet,
összeroppant csigaházakat.
A magasban lakni nem egy állapot,
csupán szemszög, sosem biztonság.

A biztonságot hajkurászni sem lehet.
Akkor öntöm le magam kávéval,
amikor a legjobban vigyázok.
Akkor álmosak a szemeim,
amikor a legkevésbé szeretném.
És azokon a reggeleken süt leginkább a nap,
amikor muszáj kimozdulnom. Ilyenkor
történnek a dolgok, amiktől megijedek,
a dolgaim, amiket utólag megbocsátok,
mert csak így lehet.
Kis idővel, szelíd reménnyel, madártávlatból.