Mert azt hitted, ha kilépsz
a szürkületbe,
s mögötted az ajtót beteszik,
úgy veszel el, mint a rosszpénz,
hogy nem vagy érték nekik.
Még hosszan követnek a függöny mögül,
halántékod nagydobja is leáll,
táncol a követő hold,
s a hegy vállára ül,
míg ellep az áradó homály.
Tudod, hogy magad vagy,
s ezt ők is tudják,
mi ez a fonál, mi követ,
gombafaj, mi ruhádra tapadt?
Ki bírja tovább?
Te vagy az emlékezetszövet.

Ó, adj, Uram, hosszú, hosszú utat,
az érkezésnél minden többet ér,
csak tudást ne, mi a múltban kutat,
ha boldogság lett a puszta tér.