< Mint amikor kitolatsz egy mozdulatból >. Így folytatódna. 

Mint amikor bekéredzkedsz légellenállásodba. És ez az arc a tisztás 

partvonalán évtizedek óta magába roskad. 

Újra és újra átömlik saját belsején, elhagyva-megteremtve középpontjait.

Az orrnyergen dér, zúzmara a vállgödörben, és beljebb, valahol mélyen egy ottfelejtett gesztus, visszahúzódva, felgöngyölve a szobor belsejébe – most 

kicsordul a távozó esővízzel együtt, legördül egész az ujjvégekig. 

A temetőkertben ostorfák. Belvillongás a lombban. Mintha prizmákat 

fordítanának egymásnak: visszaverődsz, visszaverődnek. 

És az aljnövényzetben lázas motozás, a borostyán helyszínelő szalagjai. Épp 

kiöntenek gipsszel egy menyétnyomot. Nincs itt semmi látnivaló. Lehet 

oszolni.