A cigarettához
és a szalonkabáthoz te vagy a hit. –
ez Kosztolányi, mondtad, szívzaj
és miegymás, erről beszéltünk,
illetve nem, párnák közt az arcod,
festett rózsák, diadalmi ének,
szentvagyszentvagyszentvagy és őrült,
valahol Istenbe szerelmes
*
csipkébe vont kéz öleli a teli bögrét,
úgy osztogatja a cigarettát is, benn
a házban falra mázolt emlékek,
így bámuljuk nap mint nap egymást,
a rögzített pillanat és a valóság
*
visszajátszható lettél az emlékeimben,
hangtalan ismétlődik a lélekszakadás
*
nem tudom, miért csináljuk ezt,
hogy ülünk és hallgatunk a nyitott
ablak alatt, távol a fáktól,
fehér gőzt lélegezve be, fújva ki,
egyetlen pontba süllyedten
várakozva, elfeketedett látásunkban
*
égből hulló boa, marabu,
hermelin, cukrászsütemény a sár,
és mézzel van sodorva, és havazik,
minden tele ezzel a törött cukorral
*
az üveghegy tetején üvegpalota,
az üvegpalotában üvegszobák,
az üvegszobák körül üvegcsillagok,
az üvegcsillagok között üvegsárkány,
az üvegsárkány szájában üvegtojás,
üvegtojásban rekedt üvegéjszakánk
*
álmaimban mindig szűk helyen
lélegzem, sötét fák fedik el arcod
alakját, mély a tó, és üres a ház
*
Az én szemem most már sohase álmos –
így folytatod ezt a hősi-hősi véget,
láthatod, végül mégsem marad
más, damaszttal terített asztalunkon
bor a megmásíthatatlanság
*
álmainkban felfelé tartott
zuhanásunk, az eget is így
érinthettük meg, karcolhattuk
végig körmeinkkel, mint
finom jégfelületen hagytuk
a repedéseket szertefutni,
tovább roncsolva az áttetszően
felsebzett vonalakat, majd
a belenyugvás tejfehérjével
engedtük a nyakunkba szakadni
ezt az ellehetetlenülést