A cigarettához

és a szalonkabáthoz te vagy a hit. –

ez Kosztolányi, mondtad, szívzaj

és miegymás, erről beszéltünk,

illetve nem, párnák közt az arcod,

festett rózsák, diadalmi ének,

szentvagyszentvagyszentvagy és őrült,

valahol Istenbe szerelmes

 

*

 

csipkébe vont kéz öleli a teli bögrét,

úgy osztogatja a cigarettát is, benn

a házban falra mázolt emlékek,

így bámuljuk nap mint nap egymást,

a rögzített pillanat és a valóság

 

*

visszajátszható lettél az emlékeimben,

hangtalan ismétlődik a lélekszakadás

 

*

 

nem tudom, miért csináljuk ezt,

hogy ülünk és hallgatunk a nyitott

ablak alatt, távol a fáktól,

fehér gőzt lélegezve be, fújva ki,

egyetlen pontba süllyedten

várakozva, elfeketedett látásunkban

 

*

 

égből hulló boa, marabu,

hermelin, cukrászsütemény a sár,

és mézzel van sodorva, és havazik,

minden tele ezzel a törött cukorral

 

*

 

az üveghegy tetején üvegpalota,

az üvegpalotában üvegszobák,

az üvegszobák körül üvegcsillagok,

az üvegcsillagok között üvegsárkány,

az üvegsárkány szájában üvegtojás,

üvegtojásban rekedt üvegéjszakánk

 

*

 

álmaimban mindig szűk helyen 

lélegzem, sötét fák fedik el arcod 

alakját, mély a tó, és üres a ház

 

*

 

Az én szemem most már sohase álmos –

így folytatod ezt a hősi-hősi véget,

láthatod, végül mégsem marad 

más, damaszttal terített asztalunkon

bor a megmásíthatatlanság

 

*

 

álmainkban felfelé tartott

zuhanásunk, az eget is így

érinthettük meg, karcolhattuk

végig körmeinkkel, mint

finom jégfelületen hagytuk

a repedéseket szertefutni,

tovább roncsolva az áttetszően

felsebzett vonalakat, majd

a belenyugvás tejfehérjével

engedtük a nyakunkba szakadni

ezt az ellehetetlenülést