mezőre nyílik

sötétlő tekintetem.

gondolataim

magvait földig ható

erővel éri a fény.

szédülni kezdek:

engedném gyökereim

a talajba, de

elzsibbaszt a félelem,

hogy elégek felülről.

feszültségem így

a két szélsőség között

félúton ölt új

formát; végtagjaimat

ez a stressz teremti meg.

új kor nőnemű

teremtményei állnak

előttem sorban,

mintha csak tőlem várnák

megtermékenyülésük.

ha a középen

növekvő kíváncsiság

bármelyik nőbe

beleengedi magát,

azonnal felébredek,

és elfelejtem,

mit is vált ki belőlem

a bipoláris

hazugságot sugárzó,

összejárkált természet.