ha majd a kisfiam megkérdi hová lettek 

az őzek amelyeket rendre látni lehetett

valahányszor felsétáltunk a faluszéli 

dombra amely mögött gyönyörű erdők

óvják szigorú katonás sorban a határaikat 

nos azt a tisztást az őzekét a domb alatt 

most kotrógépek és narancssárga ruhás 

munkások őrzik mint hiénák az otthagyott 

tetemet a zöld lankás táj gyomra feltépve

kifordítva gőzölög és autószámra hordják el

belsőségeit 

majd elmondom neki hogy egykor itt is

erdő volt nem csak lecsupaszított fák 

melyek recsegve törnek szilánkokra

és az őzek is itt pihentek ettek kergetőztek

vagy csak napoztak de el kellett menniük 

mert nem akartak benzinkúton tömbházak

között vagy éppen egy üzlet előtt az aszfaltúton 

pihenni 

a fiam majd annyit fog mondani bánatos

barna szemmel hogy apa ez nagyon

szomorú és az ég ez a nagy gyűrött

lepedő lesz csak a tanúja de jelentéktelen 

már-már gyári hullámzása nem tiltakozik

nem fogja megkérdezni hogy

miért pont ide az őzek dombja alá építettek

és a keserű beletörődés mint egy gyógyszer

amit beleerőltettek hogy neki jobb legyen

beleivódik én leszek az aki letarol egy 

szép vad szabadon burjánzó helyet benne 

hogy majd valami más beférkőzhessen